Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Büntetőjogi eljárást kezdeményezett szerdán a francia igazságügyi miniszter mindazok ellen, akik közzétették azt a "politikailag inkorrekt" fotópályázaton fődíjat nyert képet, amelyen egy ülepét a francia nemzeti lobogóval éppen kitörlő férfi látható hátulról.
Az ominózus felvétel (fotó itt) a legnagyobb francia könyváruházlánc, a FNAC nizzai boltjának amatőröknek meghirdetett fotópályázatán március 6-án a politikailag inkorrekt kategóriában a zsűri "kedvence" lett, majd március 19-én a díjazott fotót a Métro című ingyenes napilap leközölte. "Michele Alliot-Marie büntetőjogi eljárást kezdeményezett ez ellen az elfogadhatatlan tett ellen" - közölte az igazságügyi tárca szóvivője. Guillaume Didier elmondta: a miniszter döntését Nizza és környéke kormánypárti képviselőjének, Eric Ciottinak a kérésére hozta meg.
A szóvivő úgy vélte, hogy a hatályos törvények szerint büntethető egy a francia zászló elleni "ilyen elfogadhatatlan cselekmény", de ha mégsem, a minisztérium törvénymódosítást fog kezdeményezni ennek érdekében. A tárca megbízásából jelenleg a nizzai ügyészség azt vizsgálja, hogy jelen esetben fennáll-e a nemzeti jelkép meggyalázásának szabálysértése. A minisztérium figyelmét a díjnyertes fotóra irányító képviselő elmondta, hogy őt veteránegyesületek értesítették, és számos levelet kapott felháborodott választóktól is.
A FNAC azzal védekezett, hogy a zsűri a téma, "a politikailag inkorrekt" átütő megvalósítását díjazta a fotóban, amelyben egyáltalán nem érzékelte a francia lobogó iránti tiszteletlenség szándékát. A tiltakozások miatt azonban a könyváruház a fotó készítőjét, annak beleegyezésével, levette a díjazottak listájáról, s a kép sincs már kiállítva a nizzai boltban.
A Métro újság pedig azt hangsúlyozta, hogy a fotó közlésével a lap egy helyi eseményről és az akörüli vitáról számolt be. "A kérdés az, hogy hol van a művészet, a provokáció és a szólásszabadság határa" - jelentette ki Frédéric Vézard, a lap főszerkesztője.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.