Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Több mint húsz éve először ült össze a parlament Mianmarban. A tavalyi november választások eredményeként létrejött parlament két háza a fővárosban, Najpjidóban hétfőn reggel kezdte meg a munkát, s ugyancsak összeült a 14 tartományi parlament is.
Az országot kormányzó junta szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be ez alkalommal. A rendkívüli óvatosságáról és titkolózásáról ismert kormányzat a múlt hét végén lezárta a fővárost, s a parlament épületébe behajtó autókat egyenként ellenőrizték, pokolgépek és robbanószer után kutatva. A parlamenti üléseket a nyilvánosság teljes kizárásával tartják, újságírók még a parlament épületébe se tehették be a lábukat.
A katonai kormányzat 2003-ban indította útjára a "fegyelmezett demokrácia" megteremtését célzó útitervet, amelynek egyik jelentős szakaszát alkotja a parlament létrehozása. A törvényhozás néhány napig tartó ülésén megválasztják az ország elnökének jelölt három személyt, s egy szűkített testület dönti majd el, hogy közülük ki lesz az elnök, és kinek jut a két alelnöki poszt. ianmarban november 7-én tartottak parlamenti választást, amelyen, a junta által létrehozott párt, a Szövetségi Szolidaritás és a Fejlődés Pártja (USDP) a mandátumok hozzávetőleg 80 százalékát szerezte meg.
A katonai junta szerint a választások kulcsfontosságú lépést jelentenek a demokrácia megteremtése felé. Ezt a véleményt osztja Mianmar leghűbb szövetségese, Kína is, de a rendszer bírálói szerint a szavazás nem volt sem szabad, sem igazságos. A választás után néhány nappal kiengedték több mint hét éve tartó házi őrizetéből a mianmari ellenzék vezéralakját, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit. A legfelsőbb bíróság egy héttel később elutasított az Aung Szan Szú Kji vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt arra vonatkozó kérvényét, hogy a pártot ismét vegyék hivatalosan jegyzékbe.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.