Jelentős eredményeket könyvelhettek el az utóbbi hetekben a nemzetközi szervezetek a népirtással és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt háborús bűnösök elfogásában és bíróság elé állításában. Májusban letartóztatták a „Balkán mészárosának” is nevezett Ratko Mladicsot, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnokát, akinek a vádak szerint fontos szerepe lehetett az 1995 júliusában lezajlott, több mint hétezer muszlim halálát okozó szrebrenicai vérengzésben, illetve Szarajevó szintén sok áldozatot követelő ostromában is. Mladics már Hágában van, ahol az ENSZ által a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék (ICTY) ügyésze többek között népirtással, civil személyek üldözésével és meggyilkolásával vádolja.

Ratko Mladics, még csapatai élén

AP

Elfogásával egy időben szintén kézre került az 1994-es ruandai népirtás egyik legfontosabb szereplője, a hutu milícia egykori vezetője, Bernard Munyagishari is, aki ellen már vádat is emelt egy másik, a ruandai népirtást vizsgáló nemzetközi ENSZ-törvényszék (ICTR). Eközben a szintén hágai központú Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICC) ügyészi hivatala Moamer Kadhafi és egyik fia letartóztatását kérte a Líbiában elkövetett emberiesség elleni tetteik miatt.

Sokan vannak még a legkeresettebbek listáján

A háborús bűnösök felkutatásában most elért győzelmek ellenére még mindig tekintélyes azoknak az egykori politikai vezetőknek vagy parancsnokoknak a listája, akik ellen már évekkel ezelőtt vádat emeltek a nemzetközi törvényszékek, de a mai napig nem sikerült őket kézre keríteni. Az ICC például még 2009 márciusában kérte Omar el-Besir szudáni elnök letartóztatását több rendbeli, emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény, illetve háborús bűntett miatt, amit később a népirtás vádjával is kiegészítettek. Az afrikai országot 1989 óta diktatórikus hatalma alatt tartó el-Besir azonban, aki jogvédő szervezetek szerint a dél-szudáni és dárfúri vérengzéseket is irányította, azóta is szabadon jár-kel, több külföldi országba is elutazhatott, sőt, tavaly még a szudáni elnökválasztást is megnyerte (igaz, feltehetően csalások sorozatával).

Harcosok Szudánban

AP/Boris Grdanoski

Még régebben, 2005-ben emelt vádat az ICC az ugandai lázadócsoport, az Úr Ellenállási Hadseregének (LRA) főparancsnoka, Joseph Kony ellen, aki emberjogi szervezetek szerint legalább 2400 ember haláláért, illetve további 3400 elrablásáért felelős. Kony és az LRA azóta már elhagyta Ugandát, és a szomszédos országokban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Dél-Szudánban aktív. Szintén szabadlábon van még Bosco Ntaganda, a kongói Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmében (CNDP) nevű milícia katonai vezetője, aki ellen az ICC 2006-ban emelt vádat a 2000-es évek elején elkövetett háborús bűntettek – többek között a 15 év alatti gyerekek harcra fogása – miatt, de őt tartják felelősnek a 2008-as kiwanjai mészárlásért is, amelynek során a kongói észak-kivui tartományban található településen a CNDP a gyanú szerint150 embert ölt meg.

A nemzetközi törvényszékek is hibásak lehetnek

A Mladics és Munyagishari kézre kerítéséről, illetve a Kadhafi elleni letartóztatási parancsról szóló hírek kapcsán az ICC és a többi nemzetközi törvényszék munkáját már korábban is kritizálók most újracsak sietnek leszögezni, hogy e szervezetek teljesítménye – többek között a még mindig szabadlábon lévő háborús bűnösök terjedelmes listája miatt is – nem kielégítő. Az amerikai Council on Foreign Relations (CFR) nevű független, befolyásos kutatóintézet friss elemzésében azt írja, a Ruanda és a volt Jugoszlávia ügyeivel foglalkozó két nemzetközi törvényszék, az ICTR és az ICTY létrehozása évekbe telt és részben a korlátozott források és a hatáskörbeli hiányosságok miatt a megvádolt személyek közül csak „egy maroknyit” tudtak felelősségre vonni.

Az ICTY másfél évtizedes működése alatt mindössze 64 vádlottat ítélt el és 12-őt mentett fel, miközben háromtucatnyi per még el sem indult – teszi hozzá az elemzés szerzője, Stewart M. Patrick külügyi szakértő, aki 2002 és 2005 között az amerikai külügyminisztérium törvényelőkészítő csoportjában is dolgozott. A ruandai ügyekkel foglalkozó ICTR eredménye szerinte még szerényebb: 46 vádlottat ítéltek el, nyolcat mentettek fel és további két tucat per van folyamatban.

Együttműködő kormányok nélkül nem megy

A szakértő nem kíméli a 2002 óta működő hágai székhelyű ICC-t sem, amelynek hatásköre négy területre (a népirtásra, az etnikai tisztogatásra, a háborús és emberiesség elleni bűncselekményekre) terjed ki, de csak akkor tudja feladatait gyakorolni, ha a szóban forgó országok képtelenek vagy nem hajlandóak lefolytatni saját vizsgálatukat. Erre eddig az ICC fennállása óta mindössze hat alkalommal volt példa, ebből három esetben pedig maguk a szóban forgó országok (Uganda, a Kongói Demokratikus Köztársaság, illetve a Közép-afrikai Köztársaság) kezdeményezték az ICC beavatkozását.

Afrikai karikatúra: „minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”

lusakatimes.com

A hágai törvényszéket sokan azzal vádolják, hogy túlságosan is csak az afrikai országokra koncentrál, ráadásul Patrick szerint irányításbeli problémák és az ügyészségi eljárásokban a külső szakértők hiánya is hátráltatja a munkát. A legsúlyosabb probléma az lehet, hogy a megvádolt vezetőket sok esetben nem tudják elfogni – igaz, ezért nem is annyira az ICC, mintsem a befolyásos ENSZ-tagállamok a felelősek, amelyeknél az elemzés szerint gyakran nem volt meg a politikai szándék a törvényszék ítéleteinek végrehajtására. A hágai törvényszék hitele jelentősen csökkenhet, ha például nem sikerül felelősségre vonni Kadhafit – teszi hozzá a külügyi szakértő.

Stewart M. Patrick olyan véleményeket is felidéz, amelyek szerint a nemzetközi törvényszékeknél sikeresebbek lehetnének a konfliktusokkal terhelt fejlődő országokban létrehozott helyi igazságügyi intézmények, részben mert a külvilág szemében növelnék az eljárások legitimitását, illetve a társadalmi stabilitás kialakulását vagy helyreállítását is segítenék. Épp ezért az USA-nak és a többi donor országnak a helyi igazságügyi intézményrendszerek kialakítását kellene célként kitűzniük. Mindehhez persze az kellene – fejezi be írását a szakértő – hogy a helyi kormányok komolyan vegyék ezeket az elképzeléseket, ami nem túl esélyes az olyan országokban, mint Szudán, Líbia, vagy akár a volt jugoszláv utódállamok.