Bekerítő hadművelet

Személyes múltidéző túrának is beillett az amerikai elnök vasárnap véget ért kilencnapos körútja az ázsiai és csendes-óceáni térségben. Barack Obama az első állomáson, az USA 50. szövetségi államában, Hawaiin született, ott töltötte egyetemistakoráig élete nagy részét. Útja második célpontján, Ausztráliában 6 és 8 évesen is megfordult, míg Indonéziában gyerekként négy évet élt a Ford Alapítvány egyik programján dolgozó anyjával, s 1993-ban Bali szigetén írta meg Álmok apámtól című önéletrajzát. A látogatások azonban csak a magánember számára szolgálhattak nosztalgiaként, az USA elnöke a világ szuperhatalmának közeljövőjét meghatározó külpolitikai fordulatot hajtott végre: Ázsia és a csendes-óceáni régió felé fordította Washington diplomáciai iránytűjét.

A nagy szavakat mindig is kedvelő Obama éppen két éve nyilvánította magát „Amerika első csendes-óceáni elnökének”, s ezt a szólamot most töltötte meg tartalommal. Ázsia olyan figyelmet kapott a Fehér Ház urától, amilyen korábban Európának dukált, és ahová Obama most nem jutott el (például a Fülöp-szigetekre), oda elküldte a tőle időnként elszakadó külügyminiszterét, Hillary Clintont. A diplomáciai offenzíva nemcsak azért érdemel figyelmet, mert akkor zajlott le, amikor a transzatlanti kapcsolatokra sokat adó Európa bénító gazdasági válsággal küzd, hanem azért is, mert a két régi szövetséges katonai együttműködése Afganisztánban és Irakban a végéhez közeledik, Líbia ügyében pedig eleve visszafogott volt. Amerika pedig új célokkal, evidens gazdasági és politikai érdekeitől vezérelve építi újra prioritásait, és értékeli föl a terrorizmus elleni háború, illetve George W. Bush elnöksége idején elhanyagolt régiót.

A washingtoni külpolitika fókuszállításában meghatározó, hogy időközben felnőtt az USA új potenciális vetélytársa, az idén a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává emelkedett, és a csendes-óceáni övezetben érdekszférája kiterjesztésén ügyködő (HVG, 2011. január 22.) Kína. Ez a változás aktivizálta a térség országait is, amelyek présben érezhetik magukat. Miközben gazdaságuk a kínai lokomotívhoz kötődik, Peking külpolitikai és katonai ambícióitól – például a Dél-kínai-tengeren – fenyegetve érzik magukat, ezért jól jöhet az amerikai védőernyő. Így a három országban, különböző résztvevőkkel zajló tárgyalások igazi csemegével szolgáltak a diplomáciai manőverezéseket kedvelőknek. Csak a hol résztvevőként, hol távoli megfigyelőként szereplő kínaiak nem örültek régiós társaik és az USA feltűnő aktivitásának, mert attól tartanak, hogy Washington újrahangolja feltartóztatási politikáját, amit a hidegháború idején a Szovjetunió féken tartására vetett be.

A Pekingben bekerítésként értelmezett amerikai művelet katonai szakasza Ausztráliában zajlott. Az ötödik kontinensre elnökként harmadik próbálkozásra eljutó – az útját egyszer az egészségügyi reform vitája, másodszor a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajszennyezés miatt elhalasztó – Obama nem csak a kétoldalú katonai együttműködés 60. évfordulóját ünnepelte. Az ország északi csücskén található Darwinban ellátogatott arra a támaszpontra, ahol – formailag kiképzési célokkal – jövőre 250, idővel pedig akár 2500 amerikai tengerészgyalogos is válthatja egymást, és a kikötőkbe az USA hadihajói is befuthatnak. Darwin – amelyet Ausztrália Pearl Harboraként is emlegetnek, mert a japán légierő 1942-ben meglepetésszerű támadásában több bombát dobott rá, mint az előző évben az USA csendes-óceáni flottájára Hawaiinál – stratégiai jelentőségét az adja, hogy onnan könnyebben elérhető a Dél-kínai-tenger, mint Dél-Koreából vagy Japánból, ahol 80 ezer amerikai katona, hadihajók és katonai repülőgépek állomásoznak. A canberrai parlamentben mondott beszédében Obama nemcsak Washington elkötelezettségét hangsúlyozta az ázsiai és csendes-óceáni térség iránt, hanem azt is, hogy az amerikai katonai kiadások tíz év alatti 450 milliárd dolláros csökkentése ezt a szerepvállalást nem érinti.

A Dél-kínai-tenger érzékeny terület. Fontosságát nemcsak a vitatott hovatartozású – a víz mélyén sejtett szénhidrogénkincs miatt értékes, amúgy zömmel lakatlan – apró szigetei adják, hanem az a tény is, hogy rajta szállítanak teherhajók évente 5300 milliárd dollár értékű árut, amiből 1200 milliárd amerikai eredetű. Hillary Clinton egy tavalyi hanoi biztonságpolitikai fórumon már kijelentette, hogy a Dél-kínai-tenger nem tekinthető Kína felségterületének, amire Peking akkor és Obama mostani útja alkalmából is azzal válaszolt, hogy külső hatalmaknak semmi közük az ott érdekelt államok vitájához.

Washington gazdaságilag is igyekszik magához édesgetni az ázsiai és csendes-óceáni régió Kínától tartó országait, miközben Pekingnek is üzen. Például az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Hawaiin – 1993 óta első alkalommal az USA területén – tartott csúcstalálkozójáról, ahol Hu Csin-tao pártfőtitkár-államfő személyesen is hallhatta, hogy ideje lenne, ha Kína a gazdasági súlyához méltó felelősséggel viselkedne, és felhagyna valutája, a jüan árfolyamának manipulálásával. Az APEC-megbeszélések árnyékában propagálta Obama a 2006-ban Brunei, Chile, Szingapúr és Új-Zéland indította Csendes-óceáni Gazdasági Partnerséget (TPP). Az egyelőre még kezdeti stádiumban lévő laza csoportosulás azóta az USA-n kívül a tagjai között tudja már Ausztráliát, Malajziát, Perut és Vietnamot is, Japán, Kanada és Mexikó pedig jelezte érdeklődését.

Bár a megfogalmazott cél, a szabadkereskedelem kiterjesztése még számos más regionális szerveződésre is jellemző, és nem új a potenciálisan 800 milliós hatalmas piac méltatása sem, a TPP igazi jelentőségét Washington számára más adja. Az USA befolyására multilaterális megállapodások új szintjét célozzák meg, olyan feltételekkel, amelyeknek Kína nem tud megfelelni – igaz, azokat a tagok sem feltétlenül akarják teljesíteni. A TPP viszont akár a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), valamint Kína, Japán és Dél-Korea által tervezett szabadkereskedelmi övezetet megtorpedózó kezdeményezés lehet.

Az indonéziai Bali szigetén újabb regionális fórum, a Kelet-ázsiai Csúcsértekezlet (EAS) tartotta tanácskozását, amelyen – Oroszországgal együtt – most először vett részt az USA. Obama pedig – mintegy körútja összefoglalójaként – ezúttal a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao nyakába zúdíthatta az amerikai megfontolásokat a jüanról, a Dél-kínai- tengerről és a hajózás szabadságáról, bízva abban, hogy szavai végre megértésre találnak az együttműködési készségét megerősíteni soha el nem mulasztó, de érdekeinek mindig makacsul hangot adó Pekingnél. Ezzel a stratégiával pedig Washington, hasonlóan a hidegháború idején nyugat-európai szerepvállalásához, házhoz megy, hiszen – mint a londoni Financial Times gazdasági napilap emlékeztetett rá – Li Hszien Lung szingapúri kormányfő megjegyezte: az USA számára csak egy régió Ázsia, Kína viszont mindig ott van.

NAGY GÁBOR