Amennyiben egy bíróság érvénytelenít egy adott szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen szerződéses feltételt, azt a szolgáltatóval ugyanilyen szerződést kötő további fogyasztóknak sem kell betartaniuk - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága. A luxemburgi székhelyű bíróság a magyar Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és az Invitel Távközlési Zrt. között folyó jogvita keretében uniós szintre került kérdésben foglalt állást.
A Pest Megyei Bíróság kérdésére válaszolva az uniós testület megállapította: összeegyeztethető az EU-szabályozással az a magyar rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy "valamely tisztességtelen kikötés érvénytelensége közérdekű kereset alapján történő kimondásának joghatásai valamennyi érintett fogyasztóra kiterjedjenek". Az Európai Unió Bírósága szerint ez a szabályozás "megfelelő és hatékony eszköz a tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetésére".
Az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásban csak egyes járulékos kérdésekben nyújtott iránymutatást, érdemben majd a magyar bíróság (Pest Megyei Bíróság) hoz döntést azt követően, hogy mérlegelte ezt az előzetes állásfoglalást, továbbá a magyar Alkotmánybíróság határozatát - reagált az Invitel az Európai Unió Bírósága ítéletére.
Az Invitel közleményében hangsúlyozza: az ügyben még elsőfokú bírósági határozat sem született. A Fogyasztóvédelmi Törvény jelenleg folyamatban lévő módosításához benyújtottak egy javaslatot, amely szerint a közszolgáltató társaságok - ideértve a hírközlési társaságokat is - a jövőben nem számlázhatnák tovább az ügyfeleknek a Magyar Posta által felszámított csekkdíjat. Ez a módosító javaslat is bizonyítja, hogy az Invitel múltbéli gyakorlata nem jogellenes, hiszen jelenleg nincs olyan jogszabály, amely ezt a gyakorlatot - azaz a postai csekk díjának továbbszámlázását a fogyasztónak - tiltaná - közölte a társaság.