A mintegy 500 kilométer átmérőjű, Enceladus nevű jeges holdat William Herschel fedezte fel 1789-ben. Ez a hold a naprendszer egyik különlegessége. 

A vízgőzt és jégrészecskéket magukból kibocsátó óriásgejzírek felfedezése különösen foglalkoztatja a tudósokat. Ezek a kilökődések a déli sark közelében lévő töréseknél tapasztalhatók, a csillagászok által a csíkozott felszínről "tigriscsíkoknak" elnevezett térségben. Egyes asztrofizikusok szerint a jeges felszín alatt cseppfolyós vízkészlet, sőt óceán lehet, így az Enceladuson elképzelhető lenne valamilyen életforma.

A Cassini amerikai űrszonda által az Enceladusról készített felvételek elemzése azonban más magyarázatot sugall. Az egyesült államokbeli Ithaca Cornell Egyetemének tanára, Matthew Hedman vezette tudóscsoport elemzéséből – amelyet a Nature című tudományos folyóirat ismertetett szerdán - kiderül, hogy a "tigriscsíkokból" kitörő jégfelhőt a Szaturnusz által kiváltott árapályhatás szabályozza. Az elemzés megerősítette a 2007-ben más kutatók által szintén a Nature-ben felvázolt elméletet. 

Az árapály fogalmát rendszerint tengerhez kötik, de a csillagászok is használják ezt a kifejezést valamilyen bolygó által a kísérő holdakra vagy a Hold által a földkéregre gyakorolt hatásra. Ez utóbbi esetben az árapályhatás könnyen megfigyelhető az óceánoknál, de hatással van a földkéregre is, amely naponta kétszer több tucat centimétert emelkedik.

A Szaturnuszt 1,37 nap alatt, a gyűrűs bolygótól mintegy 238 ezer kilométer távolságban megkerülő Enceladus esetében az asztrofizikusok azt tapasztalták, hogy nagyon erős kapcsolat van a gőz- és jegfelhő fényessége és a hold elnyújtott pályán lévő helyzete között.

A magyarázatok szerint a Szaturnusz gravitációs árapályhatása okozhatja a torzulásokat, így a töréseknél történő súrlódásokat. Az így keletkezett hő megolvasztja a jeget, aminek következtében végbemegy a vízgőz és a jégrészecskék kilövellése. A repedések feltehetően naponta kinyílnak és bezárulnak az Enceladusnak a Szaturnuszhoz viszonyított helyzete szerint. A két égitest vonzóereje annál erősebb, minél közelebb vannak egymáshoz.

Amikor az Enceladus a legközelebb áll a Szaturnuszhoz, a gőzfelhő alig látható, ami azt jelzi, hogy a repedéseket elzárja az anyabolygó erős vonzóereje. Amikor viszont a legtávolabbi ponton található, a felhő négyszer fényesebb, ami arra enged következtetni, hogy megnyílnak a repedések, így lehetővé válik a gőzkilövellés.

Matthew Hedman csapata az Enceladus gőzfelhőjéről a Cassini vizuális és infravörös leképezési spektrométere (VIMS) által 2005 és 2012 között készített 252 felvételt elemzett.