6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A brit uralkodó "nagyon boldogan" fogadta a hírt, hogy a skót függetlenségi népszavazáson az elszakadást ellenzők győztek – erről a brit miniszterelnök beszélt New Yorkban, bár eredetileg nem a nyilvánosságnak szánta a mondanivalóját. A helyszínen lévő tévéstábok mikrofonjai azonban keresztül húzták a számításait. David Cameron szerint II. Erzsébet "szinte dorombolt örömében" a telefonban, amikor felhívta a népszavazás eredményével.
"Soha nem hallottam még senkit ennyire boldognak" – mondta Cameron a királynőről.
Cameron szavai a brit protokolláris előírások súlyos megsértését jelentik. Nagy-Britanniában törvényerejű szokásjog ugyanis, hogy a királynő és mindenkori miniszterelnöke beszélgetéseinek részleteit soha egyikük sem tárja a nyilvánosság elé, még véletlenül sem, ahogy most Cameron tette.
A brit kormányfő Michael Bloomberg volt New York-i polgármesternek kotyogta ki a részleteket.
A beszélgetésfoszlányok szerint igen kritikus megjegyzésekkel illette a közvélemény-kutatókat, amiért azok a skóciai népszavazási kampány utolsó napjaiban rendkívül szoros versenyt jeleztek, sőt egyikük egy időre a függetlenségpártiak előnyét is kimutatta.
"Végül nem volt ennyire szoros (az eredmény) (...), de beperelem (a közvélemény-kutatókat) a gyomorfekélyemért, amit miattuk kaptam (...) voltak nagyon idegesítő pillanatok" – mondta Cameron.
A brit királyi udvar egyelőre nem kommentálta Cameron viselkedését.
A királyi család minden belpolitikai kérdésben hivatalosan szigorúan semleges álláspontot foglal el, de a skót népszavazás ügyében nem ez volt az első olyan kiszivárgott részlet, amely arra utalt, hogy a királynő a brit unió fenntartását pártolta.
A népszavazás előtt megjelent egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a brit kormányfővel folytatott magánbeszélgetésein az uralkodó egyértelműen hangot adott ennek az álláspontjának. A brit lapok udvari forrásai szerint a királynőt rendkívüli módon aggasztotta a skót függetlenségpártiak lendületes előretörése a referendum előtti hetekben.
Ezeket a sajtóbeszámolókat a Buckingham-palota annak idején szinte példátlanul indulatos hangvételű közleményben utasította vissza, és "kategorikusan tévesnek" minősítették a lapértesüléseket.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.