A 21 éves Minhae Lee öt évvel ezelőtt szökött meg Észak-Koreából a szegénység és az éhezés elől. A nő vidéken nőtt fel, elmondása szerint többen is meghaltak mellette az éhínségtől. "Ha szegény vagy, nehéz élelmiszerhez jutni. Legtöbbször kukoricalevest ettünk, de az utolsó időszakban már a kukoricához is nehéz volt hozzájutni" – mesélte a lapnak, hozzátéve: a hatóságok hivatalos álláspontja az, hogy jól meg van szervezve az országban az étel elosztása, de vidékre már nem nagyon jut a táplálékból. "Februáról júniusig füvet és gyökereket ettünk" – mondta Minhae. A gazdák havi bére egy-két napra elegendő.

Családjának a helyzete akkor fordult még rosszabbra, amikor 2009-ben bátyját büntetőtáborba vitték, mivel segített másoknak megszökni az országból. Minhae akkor döntötte el, 16 évesen, hogy Kínába menekül, hogy ott keressen pénzt a családjának, egy barátja pedig azt ígérte, segít neki biztonságos helyre jutni. Ehelyett azonban eladta őt, emberkereskedők kezébe került, az ő kezeik közül pedig bebörtönzött bátyának barátai mentették ki, és sikerült eljutnia Dél-Koreába.

Képünk illusztráció

AFP / Ed Jones

Rendszeresen felhívja szüleit, de csak nagyon rövid ideig beszélhet velük, hogy az észak-koreai hatóságoknak ne tűnjön fel. Pénzt csempészutakon keresztül tud a családjának küldeni, de csak kis adagokban. Egyetlen szép dologra emlékezik csak a hazájából: amikor együtt étkezett a család, még akkor is, ha az étel egy adag leves volt. "Az emberek Észak-Koreában nem is tudják, hogy mit művel a kormány és Istenként tisztelik a diktátort. Éhen halnak és borzasztó szegénységben élnek, de a televíziók csak szép képeket mutatnak" – mesélte a fiatal nő, aki azt kívánja, hogy a két Korea egyesüljön.

"Minden nap a túlélésért küzdünk"

Egy másik menekült, a 39 éves Kwonneung Kim kétszer is megszökött. Először 1997-ben, a nagy éhínség alatt. Akkor több mint kétmillió észak-koreai halt bele az éhezésbe. Kínába sikerült eljutnia, ám négy év után, 2001-ben lebukott, és a kínai hatóságok visszatoloncolták. A férfinak szerencséje volt: hazájában nem lőtték agyon és nem is tették büntetőtáborba. Azt mesélte, ahogy visszatért hazájába, leginkább csak meg akart volna halni, mivel egyszer már megtapasztalta a szabadságot és Észak-Koreába visszatérve folyamatosan az az érzése volt, hogy becsapják, elárulják.

"Észak-Koreában minden nap a túlélésért küzdünk, éppen ezért akarnak ennyien elmenekülni az országból. A kínai határt azonban éppen ezért most sokkal jobban őrzik, sokan a határnál lévő folyóban lelik halálukat: megfulladnak, vagy agyonlövik őket a határőrök. Kwonneung még egyszer megpróbálta a szökést, családját természetesen hátra kellett hagynia. "Azok az emberek, akik nem ismerik az Észak-Koreán kívüli életet, úgy élnek, mint a rabszolgák. Alárendelik magukat a hatalomnak és teljesítik a kormány minden kérését. Az ember megszületik, iskolába megy, és megtanulja, hogy az a legfontosabb, hogy az országáért éljen. Ezután 10 évig a hadseregben kell szolgálatot teljesíteni, aztán azt a foglalkozást űzheti, amit az állam kirendel neki. Az egész élet akörül forog, hogy hű maradj a hazádhoz és add magadat neki" – mondta a most Dél-Koreában élő férfi a Bildnek.

MTI / EPA / Rodong Sinmun

Hozzátette: csak a fővárosban, Phenjanban élők gazdagoknak vannak hobbijaik, mint a sportolás, az észak-koreaiak nagy részének azonban a munka teszi ki a mindennapjait. Esténként korán ágyba mennek, ugyanis olyankor már nincs áram, hetente egy szabadnap van. "Arra tanítanak minket, hogy folyamatosan figyeljük és kritizáljuk a másikat, ez már az iskolában elkezdődik. A szülők gyakran a gyerekeik előtt sem lehetnek őszinték" – mesélte a férfi, aki azt is elmondta, hogy a családtagok nem ritkán egymást jelentgetik fel, hogy bebizonyítsák az államnak a hűségüket. Ugyanez vonatkozik a barátokra is, a gyanakodás, bizalmatlanság mindig jelen van.