Parádés

Vakítóan kék ég, fegyelmezett vigyázzmenetben vonuló katonák ezrei, a levegőben formációban repülő vadászgépek és drónok, a földön harckocsik és fenyegetően hatalmas rakéták. Minden együtt volt a múlt szombaton ahhoz, hogy a világtól elzárkózott Észak-Korea harmincas évei elején járó vezetője, Kim Dzsong Un a hatalom 2011. decemberi megöröklése óta tartott legnagyobb katonai parádéval ünnepelje meg, hogy a nagyapja, Kim Ir Szen 70 éve alapította meg az országban egyeduralkodó Koreai Munkapártot. És ha már az emelvényen feszített, akkor harcias beszédet is mondott, miszerint Észak-Korea forradalmi hadereje képes bármilyen háborúra válaszolni, amelyet az amerikai imperialisták indítanak ellene.

A külvilágnak ezúttal is a megfigyelő szerepe jutott az este látványos kulturális műsorral zárt napon. Bár Phenjanba a megszokottnál jóval több külföldi újságírót engedtek be, őket a gyakorlatnak megfelelően szigorú ellenőrzés alatt tartották kirendelt kísérőik. A Kim Ir Szenről elnevezett téren felvonultatott harci eszközök között felfigyelhettek viszont a KN-08 kódnevet viselő interkontinentális ballisztikus rakétára, amely phenjani közlés szerint 10 ezer kilométeres hatótávolságú, és képes atomtöltetet hordozni, azaz akár az USA-ra is nukleáris csapást mérni. Katonai szakértők szerint viszont a szombaton látott rakéta csak egyfajta Patyomkin-eszköz lehet, hiszen a KN-08-ast még sohasem tesztelték.

Azt amúgy is meglepetéssel fogadták, hogy a kerek évfordulóra időzítve Phenjan nem lőtt néhány rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tenger irányába, és az ifjú Kim a beszédében ezúttal nem méltatta Észak-Korea nukleáris arzenálját. A tőle szokatlan visszafogottságot annak tulajdonítják, hogy az emelvényen ott volt a rezsim egyetlen megmaradt szövetségesének és legfontosabb kereskedelmi partnerének képviseletében Liu Jün-san, a Kínai Kommunista Párt (KKP) politikai bizottsága hétfős állandó bizottságának a tagja. A kínai hatalmi hierarchia ötödik legfontosabb emberének számító Liu a díszszemle alatt kedélyesen beszélgetett az ifjú diktátorral, akinek közvetítette főnöke, Hszi Csin-ping pártfőtitkár–államfő üdvözletét.

Bár a nyilvánosságra hozott üzenet a diplomáciai szóvirágoknál sokkal többet nem tartalmaz, mégis enyhülést jelent a két ország viszonyában. Peking megneheztelt ugyanis Kimre, mert az nukleáris és rakétakísérleteket hajtott végre, és tőle szokatlan módon nem állt az ezért Phenjanra mért újabb nemzetközi szankciók útjába. Azt sem tartják véletlennek, hogy Hszi még nem találkozott Kimmel, aki nemcsak a második világháború ázsiai hadszínterén véget ért harcok 70. évfordulóján rendezett nagyszabású szeptemberi pekingi parádén nem vett részt, de amióta csaknem négy éve, apja halálával megörökölte a hatalmat, még nem merészkedett külföldre.

Elemzők véleménye szerint Kim az aprólékosan koreografált díszszemlével is jelezni próbálta, hogy konszolidálta hatalmát, és ezzel megkérdőjelezhetetlenné vált a legutóbbi dinasztikus hatalomváltás a sztálinista országban. Apjához és nagyapjához hasonlóan fizikailag is eltávolítja útjából a számára veszélyesnek tűnő kádereket – kivégeztette például apja, Kim Dzsong Il sógorát, Csang Szong Teket, aki állítólag régensként próbált bábáskodni fölötte –, és az elit hűségét a kiválasztottaknak szánt juttatásokkal igyekszik garantálni. Phenjan így egyre inkább kirakatvárossá válik, ahol a katonai parádéra felkészülés idején még átmeneti dugók is kialakultak a megsokasodott számú autó miatt, és a főváros utcáin magántaxik tűntek fel. Egyre többen használnak feltehetően kínai gyártmányú okostelefont is – igaz, azzal az internetre nem kapcsolódhatnak, csak az Észak-Korea által kiépített és természetesen szigorúan ellenőrzött belső országos hálózatra.