Az újoncok

Másodszor is szépen csillog a bronzérem az 52 éves punk-rock énekes, Pawel Kukiz számára. A májusi elnökválasztás első fordulójában, hatalmas meglepetésre, a semmiből érkezve, a szavazatok 21 százalékát megszerezve a harmadik helyen végzett. A vasárnapi parlamenti választáson pedig – bár a nevét viselő, pártnak nemigen nevezhető mozgalom szavazati aránya a tavaszinak kevesebb mint a felére csökkent – a győztes Jog és Igazságosság (PiS), és a hatalmat elvesztő Polgári Platform (PO) mögött került be a törvényhozás alsóházába, a szejmbe. Mint Renata Mienkowska, a Varsói Egyetem Politikatudományi Intézetének tanára a HVG-nek elmagyarázta, Kukizra elsősorban azok voksoltak, akik korábban nemigen foglalkoztak a politikával, viszont dühösek a Lengyelországot irányító elitre, és változást akarnak. Kukiz rá is játszott a kívülállóságra, hiszen a képviselőjelölti listáján számos zenész és celeb szerepelt. És elég volt a választók frusztrációja is Kukiznak, aki sem májusban, sem most nem hirdetett programot. Egyetlen megfogható követelését, az egyéni választókerületek bevezetését a minden szalmaszálba belekapaszkodó kormány szeptember elején népszavazásra vitte ugyan, ám a referendum érdektelenségbe fulladt: a részvételi arány 8 százalék alatt maradt, ami a rendszerváltás utáni abszolút mélypont.

Még az utóbbi negyedszázad lengyelországi pártforgatagában is szokatlan bravúr, hogy két politikai alakulat is könnyedén átlendült a parlamenti küszöbön. A másik, a Modernek névre hallgató párt – amely használta a Modern Lengyelország elnevezést is – a klasszikus szabadpiaci elvek mellett áll ki, kisebb államot és alacsonyabb adókat akar. Az első elemzések szerint főleg azokat tudta a választáson megszólítani, akik korábban a PO liberális szárnyával szimpatizáltak, és csalódtak, mert az Ewa Kopacz vezette kormány – a PiS és a közvélemény nyomására – baloldali gazdaságpolitikai irányba fordult. A Modernek vezetője a 43 éves Ryszard Petru, aki a keynesi gazdaságpolitikával szemben álló monetarista Milton Friedman chicagói iskolájának követője, és a 2008-as válság kezelésére a megszorításokat előtérbe helyező költségvetési fegyelmet tartotta a legjobb gyógymódnak. Ez persze nem véletlen, hiszen a korábban a Világbanknál is megfordult közgazdász a lengyel sokkterápia atyjának, Leszek Balcerowicznak a munkatársa is volt. A mentorának is nevezett Balcerowiczra utalva úgy vélte, míg az 1990-es évek elején nagy gazdaságpolitikai forradalomra volt szükség, most már elég a sok kicsi, ám azoknak piacgazdasági alapúaknak kell lenniük.