Lengyel, magyar, két jobbra át

Még meg sem alakult a Beata Szydlo vezette új lengyel kormány, némi cinizmussal már azt találgatják Varsóban, mikor kerül sor a miniszterelnök-cserére. Mármint arra, hogy a vasárnapi választás után Lengyelország legbefolyásosabb politikusává emelkedett, a győztes jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártot vezető Jaroslaw Kaczysnki formálisan is magához veszi a hatalmat. Ilyenre már volt példa – emlékeztette a HVG-t Renata Mienkowska, a Varsói Egyetem Politikatudományi Intézetének tanára –, hiszen Kaczynski 2005-ös kormányfőválasztottjának, Kazimierz Marcinkiewicznek is kitelt kilenc hónap után az ideje, s jött helyette ő, a mentora. Mienkowska úgy véli, a nagypolitikában tapasztalatlannak mondható Szydlo könnyen ugyanerre a sorsra juthat, ha nem bizonyul elég hatékony és kemény miniszterelnöknek.

Az egyik legnépszerűtlenebb politikusnak számító Kaczynski kiváló taktikai érzékkel ismerte fel, hogy ha a személyét nem is kedvelik a lengyelek, pártjába bele tudják látni a változás ígéretét. Ezért a májusi elnökválasztáson és most is a háttérből mozgatta a szálakat, de vigyázott arra, hogy a képviselőjelöltek listájára csak az ő jóváhagyásával kerülhessenek fel az így neki lekötelezett emberek. Tavasszal az általa a szürke európai parlamenti képviselői létből kiemelt, addig ismeretlen Andrzej Duda az államfőválasztáson meglepetésre legyőzte a kormánykoalíció vezető ereje, a Polgári Platform (PO) támogatta Bronislaw Komorowski addigi elnököt, aki úgy gondolta, semmilyen erőfeszítést nem kell tennie az újrázás érdekében. Az akkor szerzett lendületet kihasználva pedig a parlamenti választásra felépítették a néprajzi végzettségű, kormányzati múlttal nem bíró Szydlót, aki Duda kampányának irányítójaként esett át a tűzkeresztségen.

A Jog és Igazságosság sikeréhez hozzájárult – magyarázta a HVG-nek Bartlomiej Biskup, a Varsói Egyetem Politikatudományi Intézetének munkatársa –, hogy a változást akaró fiatalabb generációnak nincs emléke a párt 2005–2007 közötti kormányzásáról. Akkor ugyanis Jaroslaw Kaczynski – akinek az ikertestvére, Lech Kaczynski volt az államfő – rendkívül megosztó politikát folytatott, két szélsőséges koalíciós társsal súlyosbítva. Az azóta a politikai süllyesztőben eltűnt Lengyel Családok Ligája szélsőjobboldali, a később öngyilkosságot elkövetett Andrzej Lepper vezette Samoobrona (Önvédelem) pedig kaotikus populista irányvonalat képviselt – 2007-re össze is omlott a Kaczynski-kormány, az előrehozott választásokat pedig a Donald Tusk vezette PO nyerte.

A nem hivatalos eredmények alapján Kaczynskinek ezúttal nem lesz szüksége koalíciós társra, s a rendszerváltás óta először fordulhat elő Lengyelországban, hogy egy párt egyedül képes kormányt alakítani. Ehhez két dolog kellett. Az egyik, hogy a hagyományos baloldal – az utóbbi negyedszázadban szintén példátlan módon – eltűnt a parlament alsóházából, a 460 fős szejmből. A 2001-ben még fölényesen győztes, majd négy évvel később a gazdaságpolitikai hibák és a korrupciós botrányok súlya alatt összeomlott posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) csak nagy nehezen tudta összekovácsolni az Egyesült Baloldalt (ZL), amely pártszövetségként nem érte el a számára érvényes 8 százalékos küszöböt. Varsóban arra számítanak, hogy a leszerepelt ZL széthullik, s ha a miniszterelnök-jelöltjét, Barbara Nowackát, valamint az ő támogatóit átcsábítják, az Együtt (Razem) nevű, a küszöbben szintén elbotlott párt lehet a lengyel baloldal új centruma. Az ifjúszocialisták és zöldek gründolta Együtt viszont még nyers, és szélsőbaloldalinak tekinthető nézeteket is felvállal. Az erjedést segítheti, hogy a ZL-lel együtt a szavazatok több mint 11 százaléka jutott az ezúttal parlamenti képviselet nélkül maradt baloldalra.

A PiS győzelme nem jöhetett volna létre a jobboldali liberális PO szétesése nélkül. A Mienkowska szerint nemcsak a második kormányzati ciklusában alibiző, de a kampányban is passzív PO nem tudott politikai tőkét kovácsolni abból, hogy az EU-ban Lengyelország volt az egyetlen, amely a 2008-ban kirobbant gazdasági válságot megúszta recesszió nélkül – sőt a GDP az eltelt idő alatt a negyedével gyarapodott –, amitől legutóbb 1992-ben szenvedtek a lengyelek. A munkanélküliség végre 10 százalék alá süllyedt, és az életszínvonal is emelkedett, a magukat immár nem régiós társaikhoz, hanem a németekhez – és az EU gazdagabb nyugati tagállamaiban dolgozó kétmillió honfitársukhoz – mérő lengyelek viszont elégedetlenek, és csalódottságukat a nyolcévi kormányzásba beleszürkült Polgári Platformon töltötték ki. A vezető kormánypárt táborát a politikusai szabadszájúságát, hedonizmusát és alkujait leleplező tavalyi lehallgatási botrány is lemorzsolta, az Európai Tanács élére távozott Tusk pártelnök-kormányfő helyére lépett Ewa Kopacz pedig képtelen volt megállítani az eróziót.

A 2011-ben az Orbán Viktor vezérelte „fülkeforradalmat” vágyálmaként említő Kaczynski a lengyel alkotmánynak a magyarhoz hasonlóan konzervatívra hangolásához nem szerezte meg a kétharmados többséget, de még nem tett le arról, hogy az ügyben szövetségesre lel. A Moszkvához való viszony kérdésében magyar társával ellentétben nem éppen oroszbarát álláspontot képviselő leendő PiS-kormány a menekültekkel, illetve Brüsszel „túlhatalmával” kapcsolatban viszont Budapest szövetségese lehet. Az azonban potenciális konfliktusforrás, hogy a regionális együttműködésre nagyobb hangsúlyt helyező PiS Lengyelországa nemcsak a visegrádi csoport vezére akar lenni, de a kooperációba állítólag bevonná Bulgáriát és Romániát is, amivel hangsúlyos kelet-európai blokk alakulna ki az EU-n belül.

A gazdaságban szinte pontosan az orbáni receptet követné Kaczynski. Számítani lehet a kormányváltásoknál automatikus személycserékre az állami média és az állami iparvállalatok élén, s Marek Belka mandátumának lejártával egy új elnökkel Lengyelországban is a gazdaságfejlesztés szolgálatába állítható a jegybank. A bankszektorra – ahol a PiS kinyilvánított célja a lengyel tulajdoni többség visszaszerzése – különadó és a svájci frankban nyújtott hitelek költséges zlotyra konvertálása vár, s a szupermarketek is megismerkedhetnek a magyar unortodoxiában szereplő szektorális adóval. A többletbevételből az új kormány a jóléti ígéreteit válthatja valóra: a gyerekenként havi 500 zloty (37 500 forint) családi pótlékot, a nyugdíjkorhatár visszavitelét 67-ről 65 évre, a 75 év fölöttiek ingyenes gyógyszerellátását, a minimálbér emelését és a kisvállalkozásoknak nyújtott adócsökkentést.

NAGY GÁBOR