Az indonéz elnök még májusban vetette fel a szigorítás lehetőségét, miután nyolc férfi megerőszakolt és megölt egy 14 éves kislányt – adta hírül a BBC. Két ellenzéki párt képviselői nem támogatták a javaslatot, amelyet emberi jogi szervezetek is bíráltak, mondván, erőszakkal nem lehet elejét venni az erőszaknak.
Tiltakozott az Indonéz Orvosok Szövetsége is, szerintük a kémiai kasztráció ellentétes az orvosi etikával, tagjainak pedig azt javasolták, hogy ne vegyenek részt a gyakorlatban.
Az eljárás során az elítéltek szervezetébe női nemi hormonokat fecskendeznek. A módszert szexuális bűncselekmények miatt elítélt férfiakon alkalmazzák például Lengyelországban, Dél-Koreában, Oroszországban és az Egyesült Államok néhány államában. Az Egyesült Királyságban önkéntes alapon végzik el a beavatkozást.
Nemcsak a kasztrációról döntött most az indonéz országgyűlés: az új törvény szerint a bírák halálbüntetést is kiszabhatnak az elkövetőkre, és elrendelhetik, hogy elektronikus nyomkövetővel lássák el őket. A gyerekekkel erőszakoskodókra kiróható legrövidebb börtönbüntetés időtartamát pedig 10 évre emelték.
Emberi jogi szervezetek e döntést is kritizálták. Javaslatuk szerint szükség lenne a törvény évenkénti felülvizsgálatára, hogy kiderüljön, van-e visszatartó ereje.
-
2016.10.12 - 14:09
-
2016.10.12 - 14:09
-
1 perc
Újabb országban jár kémiai kasztráció a pedofil bűnözőknek
Lehetővé teszi az elítélt pedofilok kémiai kasztrációját az a törvény, amelyet most fogadott el az indonéz parlament.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.