Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Kínai geológusok hegyomlásra figyelmeztetnek, és már készülnek a határokat átlépő atomhulladékra.
Komoly figyelmeztetést adtak ki kínai geológusok Észak-Koreának arra az esetre, ha az ország újabb teszteket hajtana végre a hegyes területen fekvő Pungje-ri atomlétesítménynél. Észak-Korea szeptember elején hat kísérletet végzett itt, alig 50 kilométerre a kínai határtól. Akkor egy kínai atomtudós arra figyelmeztetett, hogy egy újabb robbantás leránthatja a hegy tetejét, amely így összeomolhat, a radioaktív hulladék pedig átjuthat a határon Kínába.
A szeptemberi teszt volt eddig a legnagyobb, nagyjából hétszer erősebb volt, mint az amerikai bomba, amelyet Hirosimára dobtak le a második világháború végén.
Észak-Korea azóta már azzal fenyegetőzött, hogy hidrogánbombát fog tesztelni a Csendes-óceán felett, aminek a légi- és tengeri közlekedésre lehet katasztrofális hatása. Az egyik észak-koreai tisztségviselő a CNN-nek azt mondta, a fenyegetést vegye mindenki komolyan.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.