szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szervezet ellen az után indult vizsgálat, hogy a flamand közszolgálati televízió bemutatta a rasszista szervezetet.

Vizsgálatot indítottak a Schild & Vrienden (Pajzs és barátok) nevű flamand bevándorlásellenes ifjúsági mozgalom ellen csütörtökön Belgiumban, miután egy helyi tévécsatorna bemutatta a szervezet tagjai által írt rasszista, szexista és antiszemita megjegyzéseket.

Ez az a szervezet, amelynek több tagja Tusnádfürdőn is megjelent, ahol Orbán Viktorral is találkoztak, a magyar miniszterelnök pedig kedélyesen elbeszélgetett velük.

A VRT flamand közszolgálati televízió szerdai riportjában olyan internetes üzenetváltásokat mutatott be, melyekben a szervezet egyes tagjai "elfogadhatatlan" kijelentéseket tettek, illetve horogkeresztes és a feketéket állatokhoz hasonlító képeket osztottak meg. A műsor szerint az eredetileg a Genti Egyetemen szerveződött Schild & Vriendenben "fajok háborújáról" beszélnek és arról, hogy készen kell állni akár erőszakkal is megállítani a bevándorlás jelentette fenyegetést.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter csütörtök délután bejelentette, hogy a vádhatóság vizsgálatot indított az ügyben. A Genti Egyetem pedig felfüggesztette a mozgalom alapítóját, Dries Van Langenhove-t, fegyelmi eljárást indítva ellene.

Kiderült az is, hogy a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) ifjúsági szervezetének mintegy húsz tagja bizonyos szinten benne van a Schild & Vriendenben is. Bart De Wever, az N-VA elnöke megdöbbenésének adott hangot, s arról számolt be, hogy meg fogják vizsgálni az érintettek kizárásának kérdését. Hozzátette: "nincs helye a pártban a szélsőségességnek és az ilyen gyomorforgató kijelentéseknek".

"Ez nem az én Flandriám" – közölte Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár, akiről korábban közös fényképek készültek a mozgalom tagjaival. Van Langenhove ugyanakkor puszta vádaskodásnak nevezte a tévéműsorban megfogalmazott állításokat, és visszautasította a rasszizmus és az antiszemitizmus vádjait.

A szervezet nemrég azzal került be a hírekbe, hogy tagjai megzavartak egy, a migrációs helyzet humánusabb kezeléséért meghirdetett demonstrációt Gentben.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

II. Erzsébet királynő zöld ruhája kirobbantotta a Photoshop-háborút

II. Erzsébet királynő zöld ruhája kirobbantotta a Photoshop-háborút

Hófehér címlappal jelenik meg az olasz Vogue

Hófehér címlappal jelenik meg az olasz Vogue

#maradjonotthon: Ingyen nézheti a YouTube-on a Radiohead koncertfilmjeit

#maradjonotthon: Ingyen nézheti a YouTube-on a Radiohead koncertfilmjeit