Mindenki tudja, hogy manipulatív a Fidesz módszere, de akkor mire jó a Voks 2025?
A nemzeti konzultációk soha nem vonják be érdemben az embereket semmilyen döntés-előkészítésbe.
„A mi téli és nyári olimpiai költségvetésünk 16,5 millió euró, a tizede annak, amit Nagy-Britannia áldoz az ötkarikás játékok résztvevőire. Körülbelül annyiból gazdálkodunk, mint a brit kajak-kenu csapat” – tette egyértelművé Kristin Kloster Aasen, a Norvég Olimpiai Bizottság (NIF) alelnöke, hogy nem az elit sportba pumpált állami milliárdoknak köszönhető az, hogy az 5,3 millió lakosú ország történelmet írt a dél-koreai Phjongcshangban rendezett téli olimpián. A norvég sportolók ugyanis 39 érmet – 14-14 aranyat és ezüstöt, 11 bronzot – gyűjtöttek, s ezzel megdöntötték az USA 37 medálos rekordját, amit a hatvanszor nagyobb népességű ország 2010-ben a kanadai Vancouverben ért el. A pénz néha annyira kevés, hogy a sportolóknak kreatív megoldásokat is keresniük kell. A curlingben harmadik helyen végzett vegyes páros például a felszerelés feleslegessé vált részét az eBay internetes bolhapiacon adta el.
A világ leggazdagabb országai közé tartozó Norvégia azért nem költ sokkal többet az olimpikonok felkészítésére, mert abban hisz, van annyi tehetséges fiatalja, hogy a legjobbak eljutnak a csúcsra, ha jól működik a tömegsport. A több mint 11 ezer helyi klubban a gyerekek bő kilenctizede űz valamilyen sportot, s az első években nem is nagyon versenyeztetik őket. A cél az, hogy megszeressék a testmozgást, és csak 12 éves kor fölött kezdik el komolyan mérni az eredményeket. „Minden olimpiai érmünket olyanok nyerték, akik a helyi egyesületekben kezdték. A kiemelkedően teljesítők később az elit sportközpontba, az Olympiatoppenbe kerülnek, ahol már nagyon jól képzett edzők foglalkoznak velük” – magyarázta Tom Tvedt NIF-elnök.
Johannes Hösflot Klaebo győztesen a célban. Stadionok helyett tömegsport
AFP / Odd Andersen
A norvég modell eredményességét mutatja a Phjongcshangban 21 éves újoncként három aranyat nyert sífutó, Johannes Hösflot Klaebo példája is. Gyermekkorában elmaradt a társai mögött a növésben, ám annyira megszerette a sífutást, hogy az első évek kudarcai ellenére sem adta fel. Kamaszkorára utolérte a többieket, és a szakemberek végül felismerték a benne rejlő tehetséget. A téli olimpiákon részt vevő norvég sportolók amatőrök, mindegyiküknek van polgári foglalkozása. Az edzőtáborokban, illetve a versenyeken általában két-három ágyas szobákban laknak, hétvégenként pedig együtt járnak szórakozni, igaz, a bárokba és éttermekbe a párjukat is magukkal vihetik. Az egyik olimpikon szerint néha az is előfordult, hogy a jobban eleresztett sportolók beszálltak a kevésbé tehetős csapattársak felkészülési költségeinek a kifizetésébe.
A téli olimpikonok sikerében természetesen a természeti adottságok is közrejátszanak, nem véletlenül mondják azt, hogy a norvégok síléccel a lábukon születnek. S az is komoly lökést ad, hogy a nem csak klímájában hűvös országban megváltozik az élet a téli ötkarikás játékok napjaiban. Az egyébként megbízható norvégok ilyenkor sokszor nem veszik fel a telefonjukat, az iskolai osztályok félig kiürülnek, a munkahelyeken pedig minden tekintet a tévéképernyőkre szegeződik. „Az olimpia időszaka kicsit olyan, mintha rendkívüli állapotot hirdettek volna” – vélekedett Vegard Einan, az egyik legnagyobb szakszervezet vezetője. Szerinte az alkalmazottak most is elvárták, hogy főnökeik engedjék nézni legalább a legfontosabb döntőket.
HVG
Egy felmérés szerint a megkérdezettek nyolcada azt válaszolta, akkor is megnézte volna a munkahelyén a legérdekesebb versenyeket, ha azt megpróbálták volna megtiltani. A főnökök általában nem is ellenezték a lazítást. „Nem gond, ha összegyűlnek pár percre a tévé előtt, a győzelem után mindenki jobban dolgozik. És azt is tudom, nagyon dühösek lettek volna, ha megtiltottuk volna a döntők megtekintését” – mondta egy kis reklámügynökség tulajdonosa, Fredrik Jensen. Egyébként Erna Solberg miniszterelnök is az okostelefonján követte a legizgalmasabb döntőket, és ő is azt vallja, hogy a rövid ideig tartó hatékonyságcsökkenést jócskán ellensúlyozza a győzelem okozta nagyobb termelékenység.
Az olimpia iránti lelkesedés persze egyáltalán nem új keletű. Amikor 1994-ben Norvégia adott otthon Lillehammerben az ötkarikás játékoknak, az embereket annyira lefoglalta a sportesemény, hogy szinte fel sem tűnt, hogy a nyitóünnepség napján tolvajok törtek be a nemzeti galériába. És el is vitték az ország egyik büszkeségét, Edvard Munch Sikoly című képének egyik változatát, amit csak pár hónappal később szereztek vissza a rendőrök.
| Asztmavita |
A norvég csapat hatezer adag asztmagyógyszert vitt magával a phjongcshangi téli olimpiára, tízszer annyit, mint a szomszédos Finnország sportolói. A hír miatt ismét fellángolt a vita arról, mekkora szerepet játszik a norvég olimpikonok sikerében az, hogy sokan közülük nyakra-főre szedik a légúti betegség elleni szereket. Az utóbbi években több norvég sportolót eltiltottak a versenyzéstől hosszabb-rövidebb időre – például Martin Johnsrud Sundby sífutót –, akik azzal védekeztek, hogy orvosaik megelőző jelleggel is adnak a gyógyszerekből. „Norvégiában általános gyakorlat, hogy a komolyabb légúti betegségben szenvedők, még akkor is, ha nem asztmások, prevencióként kapnak ilyen medicinákat” – erősítette meg Per Medbö Thorsby, az ország doppingellenes szervezetének orvosi ügyekben illetékes képviselője. Azt is elismerte, hogy a tapasztalatok azt mutatják, az ilyen szerek nem védik ki az asztma kialakulását, így nincs különösebb értelme a megelőző gyógyszerezésnek. A szabályok értelmében az asztmagyógyszerek jelentős részének az alkalmazása tilos a sportolók számára, legfeljebb azok szedhetnek kis mennyiséget, akiknél már diagnosztizálták a betegséget. A norvég téli olimpikonok kétharmada papíron asztmás, ami akkor is kimagasló aránynak tűnik, ha a szakértők azt hangsúlyozzák, hogy a nagy kitartást követelő sportágakban versenyzők között valóban nagyobb ennek a betegségnek a veszélye. Különösen igaz ez a téli sportokra, hiszen a résztvevőknek hosszú ideig kell gyorsan és szájon át belélegezniük a hideg levegőt. Ezért gyakran alakulnak ki viszonylag súlyos légúti betegségek, amelyek, esetleg allergiával párosulva, az izmok görcsös összehúzódását okozhatják, azaz asztmaszerű tüneteket produkálhatnak. Míg sokak szerint komoly etikai kérdéseket vet fel a tüdő és a légutak működését javító medicinák szedése, a szakemberek egy része azt állítja, a sportolóknak engedélyezett kis adagok nem javítják a teljesítményt. „Nagy-Britanniában is jóval magasabb az asztmások aránya a sportolók között, mint az általános népességen belül. Valószínűleg nem érdemes őket teljesen asztmásnak mondani, legfeljebb az jellemző rájuk, hogy asztmás tüneteket produkálnak a nagy intenzitású mozgásra. A közvélemény nem érti meg, hogy azért van szükségük kis mennyiségű gyógyszerre, hogy a teljesen egészségesekkel egyenlő feltételekkel versenyezhessenek, nem pedig azért, hogy egyéb előnyük származzon belőle. Ha valaki viszont jóval többet szed ezekből a szerekből, azzal már javíthatja a teljesítményt, és gyorsíthatja a regenerációt” – magyarázta John Dickinson, a sport és az asztma viszonyát vizsgáló világhírű brit szakember. Norvégia másik szomszédja, Svédország egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a sportolók komoly indok nélkül szedjenek asztmagyógyszereket. „Mi azt gondoljuk, csak egyértelmű diagnózis esetében szabad a szerekhez nyúlni. Egészséges embereket nem kell gyógyszerezni” – mondta Per Andersson svéd csapatorvos. |
