szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

De Trump eddig nem ítélte el nyilvánosan. Korábbi nyilatkozatai alapján félhet a szaúdi-amerikai viszony megromlásától.

Az amerikai szenátus csütörtöki határozatában Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörököst tette felelőssé a hazája isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi szaúdi kormánykritikus újságíró haláláért.

Az egyhangúlag elfogadott határozatban a felsőház felszólította a szaúd-arábiai kormányt, hogy biztosítsa a felelősök megfelelő elszámoltathatóságát.

Az felsőház által elfogadott másik határozatban Amerika megvonja a jemeni háborúban a Szaúd-Arábia vezette arab koalíciónak nyújtott logisztikai segítséget.

A határozatok elfogadása közben Mike Pompeo külügy- és James Mattis védelmi miniszter az alsóházba ment, és figyelmeztette a képviselőket a kárra, amelyet a szaúdi-amerikai kapcsolatoknak okozhatnak.

A szenátorokat feldühítette, hogy a miniszterek elutasították az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megállapítását, amely szerint a szaúdi trónörökös rendelte el Hasogdzsi meggyilkolását. Gina Haspel, a CIA igazgatója szerdán zárt körben tájékoztatta az amerikai képviselőház vezetőit Hasogdzsi meggyilkolásának részleteiről.

Donald Trump amerikai elnök eddig mégsem ítélte el a szaúdi trónörököst. Egy korábbi kijelentése szerint az Egyesült Államok "állhatatos szövetségese kíván maradni" Szaúd-Arábiának, nem áll szándékában felmondani a Rijáddal kötött több milliárd dollár értékű fegyvereladási megállapodásokat, és hálás a szaúdiaknak, hogy alacsonyan tartják az olajárakat.

A szaúdi monarchiát többször bíráló Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson. Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, amikor belépett az épületbe.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Rengeteg fogy az éttermi, mini tasakos ízesítőkből

Rengeteg fogy az éttermi, mini tasakos ízesítőkből

Radar360: Ébredezik az ingatlanpiac a járványkómából

Radar360: Ébredezik az ingatlanpiac a járványkómából

A legkeményebb magyar sport: csatornák öldöklő versenyben

A legkeményebb magyar sport: csatornák öldöklő versenyben