Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Salviniék nem győzték magasztalni a magyar miniszterelnököt. Novák Katalin is ott volt.
Magyarország megmutatta, hogy a családnak kell a kormányok politikai és gazdasági döntései középpontjában állnia – jelentette ki Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes a 13. Családok Világkongresszusa (WFC) záró szekciójában az olaszországi Veronában szombaton.
Az az ország, ahol nem születnek gyerekek, halálra van ítélve – tette hozzá.
Salvini szerint csökkent az olaszok gyermekvállalási kedve, szerinte a fiatalok főleg attól félnek, hogy nem találnak állandó munkát. Elmondta: Olaszországban tavaly az 1965-ös születési ráta felénél kisebb volt a születési arány.
A belügyminiszter aztán migránsozott egy egészségeset, hozzátette ugyanis, hogy egyesek az európai demográfiai csökkenést "hajókkal érkező húszévesekkel" akarják megoldani. "Ha ghánai fiatal vagy, akkor segítelek igazán, ha nem menekülnöd kell, hanem ha saját hazádban becsületes jövőd lehet" - hangoztatta. Megjegyezte, hogy a hagyományos család ellen tiltakozóknak észre kellene venniük, hogy a nőkre a legnagyobb veszélyt az iszlám radikalizmus és az ebből táplálkozó szubkultúra jelenti, amely isteni tanításként hirdeti a nő férfinak való alárendelését.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a WFC keretében megbeszélést folytatott Giorgia Melonival, a Liga vezette jobbközép koalícióhoz tartozó, jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnökével.
Meloni az olasz hírügynökségeknek úgy nyilatkozott, hogy az FdI Magyarország családmodelljét akarja követni és "Olaszországba importálni".
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.