Kitálalt a gyerekét Magyarországon kereső olasz férfi: "Volt, hogy a rendőrkapitány részegen fogadott"

A padovai Andrea Tonello magyar élettársa hét éve tűnt el lányukkal. A férfi azt mondja, azóta százmillió forintnak megfelelő összeget költött a keresésre, de környezete lényegében bújtatta a nőt. Matteo Salvini olasz belügyminiszter látogatásával alighanem megmozdult valami.

  • hvg.hu hvg.hu
Kitálalt a gyerekét Magyarországon kereső olasz férfi:

Közös nyomozócsoportot állítanak fel a magyar és az olasz hatóságok annak a kislánynak Chantal Tonellónak a felkutatására, akit hét évvel ezelőtt magyar anyja az olasz apától Magyarországra vitt, majd eltűnt vele, és többé nem engedte, hogy az apa találkozzon vele.

A nyomozócsoport felállításáról Pintér Sándor és Matteo Salvini állapodott meg az olasz belügyminiszter csütörtöki budapesti látogatásán - számolt be az Il Gazzettino.it. Az apa, Andrea Tonello padovai, ügyében most a Veneto tartományt vezető, Salvinivel egy pártban politizáló Luca Zaia is megszólalt, megköszönve a belügyminiszter közbenjárását a padovai közösséget érzékenyen érintő ügyben. A magyar Belügyminisztérium időközben a Blikknek megerősítette, hogy közös nyomozócsoportot állítanak fel.

Erre vélhetően egyébként semmi szükség nem lett volna, ha a magyar hatóságok a kezdettől fogva együttműködőbbek, az olasz apa szerint azonban ez messze nincs így. A férfi a Corriere.it-nek elmesélte, az elmúlt hét évben milyen forrásokat mozgósított, hogy megtalálja a kislányát, és azt is, hogy a nő szűkebb pátriájában, Mezőtúron hogyan ütközött falakba, amikor a gyerek keresésére indult.

police.hu

A 47 éves vállalkozó kálváriája 2011 decemberében indult, amikor magyar élettársa, a ma már körözés alatt álló Sallai Klaudia Ildikó három hónapos közös gyerekükkel, Chantallal hazautazott családjához Mezőtúrra, majd onnan telefonált a férfinek, hogy többé nem tér vissza Olaszországba, ahol egyébként fodrászként dolgozott.

Tonello azt mondja, ezután 15 naponként elutazott Magyarországra, hátha találkozni tud a lányával, ilyenkor több napot töltött Mezőtúron. Eleinte tudta azt is, hogy hol tartózkodik a lány és anyja, a nagymama házában látta is őket, de találkozni nem tudott vele, volt, hogy a volt élettársa társaságában lévő robosztus férfi kergette el. Viszont amint a padovai és velencei bírósági ítéletek megszülettek arról, hogy a nő ellen körözést adnak ki és az apának ítélik a kislányt, Sallai Klaudia felszívódott Chantallal.

A kislány apja azt meséli, amikor már jól ismerték őt Mezőtúron, akkor volt, hogy hajléktalannak öltözve figyelte a közértnél, hátha felbukkan a nő. Máskor hirdetőtáblával ellátott kamiont bérelt, amelyre lánya és a volt élettársa fotóját rakta, így járta a környéket. De a nőt nem "adták ki" a helyiek. Tonnello a lap szerint magánnyomozót, ügyvédet fizetett, tízezer eurós díjat tűzött ki a nyomravezetőnek, de semmi, úgy tűnik neki, mintha egy egész város zárt volna össze a nő körül.

Mezőtúrra egyébként is azt mondja, hogy "az egy más világ", és azt mondja, olyan is volt, hogy elment a rendőrfőnökhöz, akit részegen talált. A bírósági végzés birtokában próbáltak behatolni Chantal nagymamájához, de senki nem nyitott ajtót. Amikor lakatossal szereltették le a zárat, kiderült, hogy mindenki odabent van, csak Sallai Klaudia és Chantal nincs.

A férfinek egyébként meggyőződése, hogy volt élettársa előre kitervelten vadászott palimadárra Olaszországban, hiszen megismerkedésük után rövidesen már gyereket akart, és az apától kapott havi ezer euróból szerinte nábobként élhet Mezőtúron. A padovai férfi másoktól azt is tudni véli, hogy a környéken nagy számban élő romák közül több nőnek is ez a taktikája.

A nyomravezetői díj nyomán többen is jelezték, hogy látták a gyereket Splitben, Romániában, Lengyelországban, vagy éppen Londonban, de potyára utazott mindenhová. Az apa azt mondja, nagyjából 300 ezer eurót, szóval közel 100 millió forintot költött el hét év alatt a kutatásra, benzinre, két autó ment rá az összesen 500 ezer kilométernyi utazásra.

A slusszpoén az, hogy Sallai Klaudia időközben felbukkant, legalábbis egy római ügyvéd révén benyújtotta a gyerekfelügyelei kérelmet, pedig ilyet - mondja az apa ügyvédje a Corrierének - nyilvánvalóan egy bujkáló maffiózó sem merne megengedni magának. A kérelmet a bíróság visszautasította. Az ügyvéd, Chiara Balbinot szerint a gond az, hogy egy olyan magyar állammal állnak szemben, amely nem együttműködő, hiszen igazán nem lenne nagy ügy lenyomozni, hogy hol tartózkodik a nő és a kislány.