Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Dél-Koreában észlelték, hogy Észak-Koreából kilőttek valamilyen lövedéket.
Észak-Korea csütörtökön ismét kilőtt "valamilyen lövedéket" vagy többet is – közölte a dél-koreai hadsereg. Később pontosították, hogy gyaníthatóan két rövid hatótávolságú rakétát indítottak el csütörtökön egy északnyugati bázisáról a Japán-tenger felé.
Az Észak-Phjongan tartományban található rakétabázis az ország legrégebbije, ahol Szöul ismeretei szerint közép-hatótávolságú rakétákat állomásoztatnak.
A rakétáknak először keresztül kellett haladniuk több másik észak-koreai tartomány felett, mielőtt kiértek a Japán-tenger fölé, amelynek vizébe valószínűleg becsapódtak. A dél-koreai hadsereg mérése szerint 270, illetve 420 kilométert repültek.
Japán szerint területét, kizárólagos tengeri övezetét nem érte találat.
A csütörtöki eset egybeesett amerikai, japán és dél-koreai védelmi minisztériumi tisztségviselők éves háromoldalú biztonsági tárgyalásaival Szöulban.
Észak-Korea szombaton "csapásmérő rakétagyakorlatot" tartott rövid hatótávolságú rakétákkal.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.