Sokat elárul egy ország rohamrendőrségéről, ha a letartóztatandó személy profinak aligha neveztető testőrei elveszik az egyenruhások fegyvereit, túszul ejtenek több rendőrt, majd az elkobzott fegyverekkel zavarják el a többieket. Kirgizisztánban pontosan ez történt: a rendőrök Almazbek Atambajevet, Kirgizisztán korábbi, 2011-2017 között hivatalban lévő államfőjét akarták elfogni, ám az első ostrom látványos kudarcba fulladt. Pedig a szemmel láthatóan felkészületlenül érkezett rendőrök nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudták, mire számíthatnak: a bűnösségét szakadatlanul tagadó Atambajev nem egyszer közölte, fegyvere van, s nem adja meg magát.
Bár a második akció sikeresebb volt – a rendőrök előbb egy páncélossal betörték az erőddé átalakított ház kapuját, majd hang- és fénygránátokkal, valamint könnygázzal megbénították a védőket – a válság aligha fog gyorsan megoldódni. Atambajev hívei tüntetésre gyűlnek a fővárosban Biskekben, s sokan megkérdőjelezik az egész eljárás jogszerűségét is. Annak ellenére is megkérdőjelezik, hogy a külsőségek nem Atambajev mellett szólnak: az exelnök Biskekhez közeli háza például nem úgy néz ki, mintha azt egy viszonylag szerény jövedelmű államfő hatévi megtakarításából finanszírozták volna.
Nehéz kérdések
Az is kérdéseket vet fel, hogy miért pont most kerültek elő a súlyos bűncselekményekkel kapcsolatos vádak. Dzsenbekov és Atambajev ugyanis sokáig szövetségesek voltak: a kirgiz alkotmány értelmében egy személy egy, hatéves mandátumra töltheti be az államfői tisztséget, s amikor 2017-ben eljött a váltás, Atambajev egyértelműen a későbbi győztest támogatta.
Dzsenbekov pedig köszönte a segítséget, s bár hosszú ideje része volt a kirgiz politikai elitnek, s így tudnia kellett, ha Atambajev dollármilliókat sikkasztott, jó ideig egy szót sem szólt. Néhány hónapja azonban megromlott kettejük viszonya, s miközben kölcsönösen alkalmatlansággal vádolták egymást, Biskekben terjedni kezdtek azok a híresztelések, melyek szerint Dzsenbekov le akar számolni elődjével, aki állítólag erőteljesen bele akart szólni a kormányzás ügyeibe. Hogy az új biskeki vezetés komolyan gondolta a leszámolást, az is bizonyítja, hogy Atambajev több korábbi szövetségesét már őrizetbe vették, s bár hivatalosan csak kihallgatásra hívták be, mindenki biztosra vette, hogy ő is felkerül a vádlottak listájára. Ennek már meg is volt az előszele, még június végén megvonták tőle mentelmi jogát.
A szembenállással valószínűleg egyik fél sem nyert. Úgy tűnik, hogy Atambajevet most a gazdasági bűncselekmények mellett a hatóságokkal való ellenszegüléssel, valamint zavargások szervezéséval is megvádolják, és az sem kizárt, hogy mivel nála is volt lőfegyver, felelőssé akarják tenni az összecsapások során agyonlőtt rendőr halála miatt is. Ezeket a vádakat pedig aligha tagadhatja, s ha elítélik, akár életfogytiglant is kaphat.
Dzsenbekov sem jön ki jól a válságból: augusztus 5-én – két nappal az első ostrom előtt – úgy ment el nyaralni, hogy minden bizonnyal már kiadta a parancsot a szerdai ostromra, így nem volt hivatalában, amikor kudarca fulladt az első ostrom. És az is rossz fényt vet a hivatalosan a hadsereg és minden fegyveres erő főparancsnokának számító államfőre, hogy a nehézfegyverzettel és helikopterekkel felszerelt különleges alakulatokat főként botokkal és kövekkel felszerelt civilek zavarták el.
Szegénysorban
A hatmillió lakosú közép-ázsiai állam meglehetősen kilátástalan helyzetben van: természeti kincsei gyakorlatilag nincsenek, a kirgizek közül pedig egyre többen mennek külföldre, leginkább Oroszországba, hogy munkát vállaljanak, s a jövedelemből támogassák az otthon maradt családtagokat. A szegénység ellenére a posztszovjet időszak első évei nyugalomban teltek, s az első elnök, Aszkar Akajev hosszú ideig a legliberálisabb államfő volt a térségben. Az ezredforduló közeledtével azonban Akajev is elindul az autokrácia kiépítése felé, s 2002-ben már a rendőrök nyitottak tüzet az egyik helyi politikus leváltása miatt tiltakozó kirgizekre.
2005-ben Akajevet a Grúziát majd Ukrajnát is lázba hozó „színes forradalmak” Biskekbe is elért hulláma döntötte meg, s az egymást követő államfők és miniszterelnökök egyikének sem sikerült áttörést elérnie a bel- és külpolitikában. Ahogy Akajev, úgy az elüldözött államfő utódja, Kurmanben Bakijev is megszedte magát az elnöki székben – Bakijevet elődje után öt évvel zavarták el a hatalomból – s most úgy tűnik, hogy Atambajev is teletömte zsebeit.
Kirgizisztán döntő mértékben függ Oroszországtól, s az alárendelt szerepet az is mutatja, hogy a kirgizek – hasonlóan a többi közép-ázsiai ország polgáraihoz – annak ellenére tömegesen próbálnak szerencsét Oroszországban, hogy ott komoly előítélettel kell szembenézniük.
