szerző:
hvg.hu

Húsz év múlva a német nagyvárosokban az ott élők hetven százalékának lesz bevándorló háttere, ám az országnak mindenképpen új bevándorlókra van szüksége, hogy stabilan tarthassa a gazdaságot – állítják német szakértők.

„2040-re Németország népességének legalább 35 százalékának lesz bevándorló háttere, vagy lesz közvetlenül bevándorló” – jósolja Herbert Brücker, a Szövetségi Foglalkoztatáskutató Intézet (IAB) migrációkutató részlegének vezetője. A DW német hírportál beszámolója szerint Brücker közölte: jelenleg ez az arány 25 százalék körül van, húsz év múlva 35 százalék körül lesz, de lehet akár 40 százalék is.

A városokban még magasabb a migráns hátterű lakosok aránya. „Az lesz az átlagos, amit most a nagyvárosokban látunk. A nagyobb településeken, például Frankfurtban 65-70 százaléknak lesz bevándorló háttere” – magyarázta.

A szakértő szerint a bevándorlásra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy működjön a gazdaság. Az IAB számítása szerint évente legalább 400 ezer bevándorló kell ahhoz, hogy ne csökkenje a teljesítmény. A szakértő szerint elsősorban a szakképzettséggel rendelkezőkre van szükség, s Németországnak meg kell nyitnia kapuit más országok polgárai előtt is, miután kimerülőben van a dél-, illetve közép-európai munkaerő-utánpótlási forrás.

Német adatok szerint tavaly 1,585 millió ember vándorolt be az országba, ahonnan 1,185 millióan költöztek el. A Németországban élő románok száma 68 ezerrel nőtt, a második és a harmadik helyen a szírek és a lengyelek szerepelnek 34 ezer, illetve 29 ezer fővel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Serdült Viktória Itthon

Bevándorló nők Finnországban: „Ha nem segítenek, még mindig otthon ülök”

Az OECD tagállamok közül az elmúlt 25 évben a finneknél növekedett a leggyorsabb ütemben a bevándorlók száma, az északi országban mégsem gyűlöletkampánnyal, hanem integrációs projektekkel próbálnak nekik segíteni. Különösen nagy figyelmet fordítanak a nőkre, mert ha ők bezárkóznak, annak az egész társadalomra katasztrofális hatása lehet. Egy helsinki civil szervezet évek óta azon dolgozik, hogy a fiatal édesanyák egyáltalán ki merjenek lépni az ajtón egy számukra teljesen ismeretlen világba, mindezt állami támogatásból.

A kormánytól függ, sztrájkol-e szerdán a szociális ágazat

A kormánytól függ, sztrájkol-e szerdán a szociális ágazat

Nem tetszett a kígyónak a klipforgatás: belemart a rapper kezébe (videó)

Nem tetszett a kígyónak a klipforgatás: belemart a rapper kezébe (videó)

iPhone-t használ? Vigyázzon, bekapcsolhat a kamera, ha a Facebookot használja

iPhone-t használ? Vigyázzon, bekapcsolhat a kamera, ha a Facebookot használja

65 millió forint környékén lesz az első Aston Martin SUV

65 millió forint környékén lesz az első Aston Martin SUV

Ismerkedjen meg egy új szóval: jönnek a SAMOLED kijelzők

Ismerkedjen meg egy új szóval: jönnek a SAMOLED kijelzők

Kálmán Olga: Nemcsak tanácsadó vagyok, hanem a DK politikusa is

Kálmán Olga: Nemcsak tanácsadó vagyok, hanem a DK politikusa is