6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az Európai Néppárt új elnökeként nyilatkozott a lengyel Gazeta Wyborczának a politikus.
„25 éve vagyunk barátok, és mindig igyekeztünk lojálisnak lenni egymás iránt. Orbán még 2017-ben sem engedett Kaczynskinak az én kinevezésem ügyében. Akármennyit változott, nem vitás, hogy ő az én gyengém” – mondta Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) nemrég megválasztott elnöke.
A volt lengyel miniszterelnökkel, az Európai Tanács november végén távozott elnökével a legnagyobb lengyel politikai napilap, a Gazeta Wyborcza szombati számában jelent meg hosszú beszélgetés. Ebben felidézi: mind 2014-ben, mind 2017-ben a magyar miniszterelnök biztatta, hogy vállalja el az uniós tisztséget, mert ilyen alkalom nem lesz több, ebből a régióból csak neki van esélye.
Tusk azt ígérte, hogy sokat fog beszélgetni Orbán Viktorral, a jelenleg felfüggesztés alatt levő Fidesz elnökével, mert szeretné hinni, hogy elég okot lehet találni a közös munka folytatására az Európai Néppártban. Konkrét véleményt csak a bölcsek tanácsának jelentését megismerve fog alkotni, emelte ki, de megismételte, amit többször elmondott: a kereszténydemokrácia a liberális demokráciát jelenti, és a vörös vonal ott húzódik, ahol ezt megtagadják. Orbán szerinte a migrációs válságot csak ürügyként használta, hogy megváltoztassa a gondolkodást a politikáról, a demokráciáról, a toleranciáról, a vallásról.
„A válságokat túl lehet élni, de az tragédia, ha cinikus célokból játszadoznak a válsággal” – fogalmazott. A cinikus lépések közé sorolta, amikor magyar nyelvű plakátokon „figyelmeztették” a magyarul nem tudó szíriai menekülteket – ez valójában nyilván a magyaroknak szólt. Tusk arra is emlékeztetett, hogy a menekült tömeg 2015-ös befogadása, amit annyian vetnek Merkel kancellár szemére, „azért történt, hogy Magyarországnak segítsen”, hiszen különben az a tömeg Budapesten rekedt volna.
Tusk immár nem a Fideszről beszélve kijelentette: az összes európai pártcsaládban inkább törődnek a politikai biznisszel, mint az értékekkel, és mindenütt megjelenik a demoralizálódás a korrupció és a választási győzelem érdekében folytatott szégyentelen hazudozás képében. „Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy visszaállítsuk a megfelelő sorrendet: előbb jönnek az értékek, aztán a biznisz.”
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.