Hőlégballont már csak azért is nehéz lehetett építeni, mert mihelyt megpróbált valaki kétszáz méter anyagot vásárolni az NDK valamelyik textilüzletében, máris futnia kellett, hiszen a boltból nyomban jelentették a gyanús szándékot a titkosszolgálatnak, a hírhedt Stasinak. Nem is beszélve arról, hogy a keletnémet motorbicikliben pont akkor sült be a dugattyú, amikor a menekülők az éj leple alatt a titkos felszállás színhelyére robogtak. Ilyesmik derülnek ki a Hőlégballon című – a címszereplő eszköznél jóval egyszerűbb konstrukciójú – német filmből, amely a napokban került a magyar mozikba.
A valóság jóval árnyaltabb, sok szökésnél elmaradt a happy end. Igaz, a szerencsés menekülés – amelyet először 1982-ben Hollywoodban vittek vászonra Night Crossing címen, és most újra megfilmesítettek – tényleg megtörtént: a Strelzyk és a Wetzer család 1979-ben így repült Nyugatra. Illetve nem egészen így: az új kalandfilmmel ellentétben a Stasi lassabban nyomozott, ezért nem állt módjában üldözni a felszálló léghajót.
Jelenet a Hőlégballon című filmből
IMDb / Hőlégballon
Ezernél is többen halhattak meg a német-német határokon
Tragikus véget ért viszont egy másik ballonos szökés. Éppen a berlini fal legutolsó halálos áldozata veszítette így az életét. Winfried Freudenberget 1989 márciusában, Berlinben gázzal töltött ballon emelte a magasba, és át is jutott a város nyugati felébe. Csakhogy – amennyire a szerencsétlenség rekonstruálható – elromlott az a szerkezet, amellyel a férfi a gázt fokozatosan kiereszthette volna. Amikor a szél már-már visszasodorta volna az NDK-ba, kétségbeesésében feltehetőleg felvágta a ballont, és kétezer méter körüli magasságból lezuhant.
Szintén 1989 elején vesztette életét az utolsó olyan menekülő, akit lelőttek. A húszéves Chris Gueffroy azt hallotta, hogy nem érvényes már a tűzparancs, így vágott neki barátjával együtt a berlini falnak. Őt szíven lőtték, társa sebesülten börtönbe került. Mindez abban az időben történt, amikor a magyarok tömegesen jártak át Ausztriába mélyhűtőt venni vagy a Mariahilfer Strassén csatangolni.
| Tragédiák és sikeres szökések |
| A 30 évvel ezelőtti végjátékig 327 ember vesztette életét a német–német határokon, mutatta ki a Berlini Szabadegyetem tavalyelőtti kutatása, amely 1949-től vette számba a bizonyítható, nevesíthető eseteket. A tényleges szám talán ezernél is magasabb lehet. A tragédiák – agyonlőtt, aknák által szétszaggatott, önműködő fegyverek által szitává lőtt emberek – mellett hosszú sora van a sikeres szökéseknek is, köztük a leleményes és merész vállalkozásoknak. |
A Keleten-Nyugaton nagy vihart kavaró februári haláleset nyomán helyezték hatályon kívül a tűzparancsot áprilisban. De ez titok maradt, így néhány nappal később Bert Greiser és Michael Baumann abban állapodtak meg, ha lőnek, inkább megadják magukat. A két kisportolt fiatalember a legegyszerűbb megoldást választotta: egy forgalmas hétvégén az egyik berlini határátkelőn várakozó autók fedezékében sprinteltek, gátfutóként ugrották át az akadályokat. Át is jutottak volna, de a friss parancs csak a határőrökhöz jutott el, így egy tájékozatlan vámos célzott és lőtt – szerencsére nem talált. Ez volt az utolsó lövés a berlini falnál. A fiúk, ahogyan elhatározták, a lövés hallatán megálltak, így börtönben érték meg a fal novemberi leomlását, és mivel a szabadulásuk késett néhány napot, az őreik előbb jártak Nyugaton, mint ők. A vámost a német egyesítés után a bíróság felmentette, mert nem tudták rábizonyítani, hogy nem pusztán figyelmeztető lövést akart leadni.
A két gátfutó sprintelése az NDK-NSZK határon 1989 elején. Hiába vették az akadályt.
Shutterstock
Horgászinóros, kútfedeles, tengeralattjárós akciók
A legkülönösebb menekülések egyike a Bethke fivérek története. Ingo, a legidősebb, a határőrségnél szerzett tapasztalatait felhasználva, 1975-ben egy alkalmas helyen átvágta a kerítést Észak-Németországban, áttapogatózott az aknamezőn, majd gumimatracon átszelte az Elbát. Nyolc évvel később segített öccsének. Holger egy magas kelet-berlini lakóház tetejéről az éj leple alatt horgászzsinórra erősített nyílvesszőt lőtt át Nyugatra, ahol a bátyja várakozott. A damil segítségével a fivérek drótkötelet feszítettek ki, és Holger görgőkön átsiklott a szunyókáló határőrök feje fölött. Éppen idejében: egy hasonló, de meghiúsított kísérlet miatt a szervek már készültek rá, hogy lezárják az ilyen házakat.
Az egyik legpimaszabb manővert 1989 májusában hajtotta végre a két fivér. Két kétüléses ultrakönnyű repülővel átmentek Kelet-Berlinbe, ott fölvették harmadik testvérüket, Egbertet, majd a két gépet letették Nyugaton, a Reichstag előtti füvön – aztán másnapig bizonytalanságban tartották a sajtót és a rendőrséget, hogy ki szégyenítette meg ilyen csúfosan az NDK határőreit.
Előfordult, hogy a nyers erő vezetett sikerhez. 1962 karácsonyán Hans Weidner fuvarozó, egy kollégája és a két család egy házilag páncélozott régi busszal tört át Nyugat-Berlinbe. Hónapokon át vásárolgatták a kilenc milliméter vastag acél kútfedeleket, míg végül a gumik és a szélvédő sem maradtak ki a páncélozásból. A helyszín egy olyan átkelő volt, amelyhez egyenes autópálya vezetett, a teljes gázzal robogó kolosszust nem tudták feltartóztatni.
A következő májusban egy másik társaságnak nem sikerült követnie a példát. Bár a busz utasterét páncélozták, a szélvédőnél a mitfahrer csak a kezében tartott egy acéllemezt, és amikor őt találat érte, nem tudta védeni a vezetőt sem, így a busz egy betonakadályba sodródott.
Szintén 1963-ban még egy szovjet páncélozott harcjármű sem volt elég az áttöréshez. A május elsejei díszszemlére készenlétbe helyezett BTR–152-est egy polgári alkalmazott, Wolfgang Engels kötötte el. A 8 és fél tonnás gép csak részben tudta áttörni a falat, így fennakadt. A fiatalember Nyugatra mászott volna, de belegabalyodott a szögesdrótba, közben pedig találat is érte. Úgy menekült meg, hogy egy közeli kocsmából a segítségére siettek. Trabanttal is át tudtak szökni a fal túloldalára (igaz, az utolsó métereket futva megtéve), és egy parányi BMW Isettában is sikerült egyszemélyes rejtekhelyet kiépíteni; egymás után kilenc embert vittek így át.
Az autós trükkök közül a legszebb egy Austin-Healey Sprite-hoz fűződik. 1963-ban ezt az alacsony építésű sportkocsit használta fel Heinz Meixner, hogy elrejtse benne leendő feleségét és anyósát. Tető és szélvédő nélkül, kissé leeresztett gumikkal hajtott az átkelőhöz, majd lehajolva átrobogott a lezárt sorompó alatt. Pár hónappal később egy másik szerelmes férfi, Norbert Konrad ugyanazt az autót bérelte ki Nyugat-Berlinben, és ugyanúgy csempészte át a menyasszonyát. A határőrök ez után helyeztek a sorompóra lelógó acélrudakat.
Austin-Healey Sprite
Wikipedia
Sikeres találmányt is köszönhet a világ a keletnémet szabadságvágynak. Bernd Böttger 1968-ban úgy jutott át a graal-müritzi strandról Dániába, hogy egy saját gyártású mini-tengeralattjáróval vontatta magát a felszín alatt. A kerékpárhoz való segédmotorral hajtott szerkezet annyira bevált, hogy aquascooter néven azóta is forgalmazzák sportoláshoz és vízi mentési, illetve katonai felhasználásra. Böttger viszont nem sokáig élvezhette a szabadságot: 1972-ben a spanyol tengerpartnál, búvárkodás közben vízbe fulladt. Családja máig arra gyanakszik, hogy egy újdonsült barátként a közelébe férkőző Stasi-ügynök keze lehetett a balesetben.
Akadtak olyanok, akik kitartó edzések után, úszva jutottak át Dániába. A La Manche csatorna átúszásához mérhető távot teljesített például Axel Mitbauer egykori úszóbajnok és Peter Döbler orvos. 1986 őszén Karsten Klünder és Dirk Deckert házilag gyártott, vitorlás szörffel jutott el Rügen szigetéről Dániába. Ötezerre becsülik azoknak a számát, akik a szigorúan ellenőrzött Keleti-tengeren át próbáltak menekülni. Az esély nagyjából tízszázalékos volt, a többséget elfogták vagy elnyelte a tenger.
