Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Csehországban már 19 új koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván. A betegség minden esetben enyhe lefolyású - közölte szombat reggel az egészségügyi tárca.
Eddig 594 laboratóriumi vizsgálat készült, és 19 pozitív teszt van - erősítette meg a Twitteren a tárca közleményét Adam Vojtech egészségügyi miniszter. Az első beteget egy hete regisztrálták Prágában.
A fertőzöttek többsége a korábbi napokban Olaszországban járt. Egy beteg az amerikai Bostonból tért vissza Csehországba, egy másik pedig az olaszországi üdülésről visszatért rokonaitól kapta el a kórt. Nyolc beteget a prágai Na Bulovce kórházban, hetet Ústí nad Labemben a városi kórházban, négyet pedig otthonában kezelnek. Az egyik érintett egy csecsemő, akinél pénteken mutatták ki a fertőzést.
A miniszter jelezte, várható, hogy a pozitív esetek száma tovább fog emelkedni. Az idegenforgalmi irodák prágai sajtóban megjelent összesített kimutatása szerint ugyanis jelenleg mintegy 16 500 cseh állampolgár tartózkodik Olaszországban, többnyire síelnek az északi hegyekben, és a várhatóan a következő napokban térnek vissza Csehországba. Az egészségügyi minisztérium elrendelte, hogy az Olaszországból visszatérő összes személy maradjon két hétig házi karanténban, és erről telefonon értesítse orvosát, illetve munkahelyét vagy iskoláját. Szükség esetén az orvosok a lakóhelyükön keresik fel azokat, akik a koronavírus tüneteit észlelik magukon.
A tárca pénteken megtiltotta a fertőtlenítő eszközök és az arcmaszkok kivitelét külföldre. Továbbra is szünetel a légi közlekedés Csehország, valamint Észak-Olaszország, Kína és Dél-Korea között. A cseh katolikus püspöki kar szombaton felszólította a hívőket és a papokat, hogy amennyiben légúti megbetegedés tüneteit érzik magukon, ne vegyenek részt a miséken.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.