Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Emmanuel Macron bejelentésében hangsúlyozta: háborúban vannak.
A koronavírus-járvány terjedésének fékezésére Franciaországban kijárási korlátozások lépnek életbe kedd déltől legalább két hétre, az Európai Unió pedig lezárja a külső határait harminc napra - jelentette be Emmanuel Macron hétfő este.
A francia elnök hétfő esti televíziós beszédében elmondta: szigorúan a legszükségesebbre szűkíti a franciák mozgását, a szabályszegés büntetést von maga után.
A CNN azt írja,
még a családi összejövetelek is tiltottak.
Emmanuel Macron azt is bejelentette, hogy elhalasztja az önkormányzati választások vasárnapra tervezett második fordulóját, felfüggeszti a reformokat, beleértve a vitatott nyugdíjreformot is, valamint jelezte, hogy az Európai Unió egy hónapra lezárja a külső határait.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.