szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A városban már több a fertőzött, mint bármelyik más országban az Egyesült Államokon kívül.

Egy nap alatt tízezerrel megugrott, és 159 937-re nőtt az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma New Yorkban. Az amerikai nagyváros ezzel megelőzte Spanyolországot (153 ezer fertőzött) és Olaszországot is (143 ezer).

A Reuters szerint a New York-i hatóságok rabokat szerződtettek a halottak eltemetésére a Hart Islanden található szegénytemetőben. Hart Islanden a 19. század óta temettek el olyan embereket, akiknek nem voltak hozzátartozói vagy akiknek a családja nem tudta állni egy temetés költségeit.

A Bronx mellett található, csak hajóval megközelíthető Hart Islanden korábban hetente mintegy 25 halottat temettek el. Márciusban ez a szám növekedni kezdett, a járvány eldurvulása óta naponta kéttucatnyi halottat helyeznek a tömegsírokba.

Anthony Fauci, a járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket összehangoló munkacsoport tagja, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója szerint a Covid-19 járványban várhatóan mintegy hatvanezren fognak meghalni. Március végén ezt a számot még 100-200 ezerre tette.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!