Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A géppel a fel-és leszállást gyakorolták az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai.
A pilóta valóban gyakorlott volt, egy hajtóművel is képes lett volna baj nélkül landolni, még a látási viszonyok sem voltak rosszak, széllökések is alig voltak, a kadétokat szállító ukrán katonai An-26-os szállítógép mégis a földbe csapódott és kigyulladt Harkiv megyében - egyelőre ennyit tudtak mondani a sajtónak Kijevben az ukrán kormány tagjai.
Andrij Taran védelmi miniszter és Anton Gerascsenko belügyminiszter-helyettes egyaránt jelezte, hogy egyelőre még folyik a feketedoboz vizsgálata, annak alapján látnak majd világosabban a huszonöt ember halálával végződött pénteki tragédia részleteit és okait illetően.
A baleset leszállás közben történt Csugujev városa mellett. A gép a Kijevet Harkivval összekötő országút szélén csapódott földbe, majd lángra lobbant. A személyzeten kívül az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai voltak a gépen.
Gerascsenko szerint a gépen a fel- és leszállást gyakorolták, a kiképzési tervnek megfelelően ezt a két műveletet tizenöt percenként ismételték meg. Az egyik landolás alkalmával azonban zavar keletkezett, korábbi értesülések szerint a pilóta arról értesítette az irányítótornyot, hogy leállt a gép baloldali hajtóműve. A kormányzati tisztségviselő megismételte, hogy tapasztalt pilótáról volt szó, aki számára ez nem jelenthetett "vészhelyzetet". A látási viszonyok jók voltak, szinte nem is volt szél. A gép hirtelen eltűnt a radarokról, majd a földbe csapódott, és lángra lobbant.
Anatolij Matiosz volt katonai főügyész az előző napon a Newsone tévének meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt mondta, az vezetett a tragédiához, hogy a legénység leszálláskor feltehetően összetévesztette a repülőtér leszállópályáját a közelben lévő országúttal.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a szerencsétlenség helyszínére utazik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.