A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Gyalogsági ásóval rátámadt egy katonai ruhát viselő férfi egy zsidó diákra vasárnap délután egy hamburgi zsinagóga előtt.
Az antiszemita támadás áldozatát súlyos fejsérüléssel kórházba szállították. A támadót a zsinagóga közösségének biztonsági szolgálata elfogta.
A hamburgi rendőrség vasárnap esti közleménye szerint őrizetbe vettek egy 29 éves, a német hadsereg (Bundeswehr) egyenruhájához hasonlító öltözéket viselő német férfit, aki egy összecsukható ásóval rátámadt egy 26 éves férfira a helyi zsidó közösség temploma előtt.
Az incidens a legutóbbi súlyos németországi antiszemita bűncselekmény, a hallei zsinagóga elleni tavaly októberi fegyveres támadás évfordulójához közeli időpontban történt. Hozzátették, hogy a támadó öltözéke is a hallei esetet idézi. Halléban 2019. október 9-én történt zsidóellenes bűncselekmény. A támadó a hatóságok megállapítása szerint szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból próbált bejutni a zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott. A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, majd egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.