Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Hét éve nem igényeltek ennyien menedékjogot, mint 2020-ban.
31 százalékot csökkent az előző évhez, és a 2013-as helyzetnél is kevesebben adtak be menedékjog iránti kérelmet az Európai Unió tagországaiba - írja az Euronews az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal 2020-ra vonatkozó jelentésére hivatkozva. Ez azt jelenti, hogy 2019-ben 671200 ember próbálkozott, 2020-ban csak 461300. A kérelmek négy százalékát felnőtt kísérő nélküli kiskorúak nyújtották be.
A legtöbbet szíriaiak nyújtották be, ők 64540-en voltak, őket követték az afgánok 48578-an, a venezuelaiak 30643-an, a kolumbiaiak 29438-an ész az irakiak 18167-en.
A kérelmek 37 százalékát fogadták el.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.