46 foglyot engedett szabadon az Iszlám Állam

Gombászás közben raboltak el ötven embert, de a nagyrészüket szabadon engedték.

  • MTI MTI
46 foglyot engedett szabadon az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam terroristaszervezet 46 embert engedett szabadon szerdán abból az 50-ből, akiket gombászás közben rabolt el előző nap Szíria nyugati részén, Hama tartományban - derül ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) bejelentéséből.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő szervezet szerint a szabadon engedettek közt 13 rendőr is van.

A tartomány keleti részén található asz-Szaanba számos család költözött korábban amiatt, hogy az értékes szarvasgomba szedésével foglalkozzon. A dzsihadisták azzal vádolták a gombaszedőket, hogy támogatják Bassár el-Aszad elnök kormányzatát, és a hadseregnek dolgoznak, ezért egy rajtaütés során elrabolták őket. A támadásban egy civil meghalt.

Bár az Iszlám Állam döntő vereséget szenvedett, és elvesztette korábbi területeit mind Szíriában, mind Irakban, szétszéledt harcosai közül jó páran bevették magukat a sivatagokba, és onnan kiindulva hajtanak végre támadásokat: 2019 márciusa óta 1381 szíriai katona és kormányközeli milicista vesztette életét a dzsihadisták támadásaiban. Ugyanebben az időszakban 896 iszlamistát is megöltek.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.