Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
San Marino bejelentette, hogy 50 euróért fogja árulni az orosz Szputnyik V vakcinát a külföldieknek – számolt be a Guardian.
Roberto Ciavatta egészségügyi miniszter elmondta, hogy az összeg mindkét adagot fedezi, viszont a lehetőséggel csak azok élhetnek, akik legalább három éjszakát töltenek a miniállamban, és vállalják, hogy 3-4 héten belül visszatérnek a második dózisért.
A Szputnyik V-t május 17-től kezdik el árusítani, nem titkoltan azzal a céllal, hogy fellendítsék a turizmust.
San Marinóban nagyjából 34 ezren élnek, 22 ezer ember már az oltás mindkét adagjához hozzájutott.
A miniállam egészségügyi intézete a múlt héten közölte, hogy egyetlen beteg maradt San Marino Köztársaság kórházában, ezért bezárták a Sars-CoV-2 vírussal fertőzötteknek fenntartott osztályt. Az utóbbi 24 órában egyetlen új fertőzöttről sem számoltak be az országban.