Bihari Ádám
Bihari Ádám
Tetszett a cikk?

Maratoni európai turnéra indul az amerikai elnök, hogy demokráciákat toborozzon Kína ellen. Számos téma van azonban, amit az európai felek jóval sürgetőbbnek éreznek a számukra kevésbé valós fenyegetésként megélt kínai külpolitikával szemben. A hangulat várhatóan egy nagy összeveszés utáni kibékülős párterápiát fog idézni, számos eddig kibeszéletlen problémával. Aztán jön Putyin.

“America is back, we’re back!” – visszhangozza a Biden-adminisztráció immár hónapok óta, üzenve, hogy az Egyesült Államok a Trump-éra után kész visszatérni és visszavenni vezető szerepét a világpolitikában. A nagy visszatérés egyelőre elmaradt és az amerikai vezetés inkább az ország belső problémáival, érthető módon leginkább a vírushelyzet normalizálásával és leküzdésével volt elfoglalva. Az Airforce One pilótája azonban most végre bekapcsolhatja a hajtóműveket, mert az amerikai külpolitika szárnyakat kap a következő napokban.

Letudni Európát

“A következő utam célja, hogy bebizonyítsuk, Amerika újra elkötelezett szövetségesei és partnerei felé, közösen fogjuk megmutatni a demokráciákban rejlő erőt, hogy választ adjunk ennek az új korszaknak a kihívásaira és fenyegetéseire” – fogalmazott maga az elnök a Washington Postban június 6-án, vagyis éppen a transzatlanti történelem legfontosabb eseményének, a normandiai partraszállásnak az évfordulóján közölt véleménycikkében.

Június 9-én ugyanis nyolcnapos történelmi látogatásra érkezik Joe Biden amerikai elnök Európába. Szerdán még csak a kelet-angliai Mildenhallban a brit királyi légierő támaszpontján landol, ahol az ott állomásozó amerikai katonákkal találkozik. Aztán csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök jön.

©
A beszélgetésen szinte biztosan szóba kerül a két ország közötti kereskedelem, a klímahelyzet és Észak-Írország jövője. Pénteken a G7-találkozóra érkezik Cornwallba, ahol a világ fejlett országainak vezetőivel tárgyal, elsősorban a világgazdaság pandémia utáni felépüléséről, valamint a szegényebb országok vakcinaellátásról, de várhatóan sort kerít majd kétoldalú tárgyalásokra is. Vasárnap az amerikai elnök tiszteletét teszi a királynőnél, majd továbbindul Brüsszelbe, a NATO-csúcsra, ahol a legfontosabb témák között lesz Kína, Oroszország, a kiberfenyegetettség, a klímaváltozás és az afganisztáni kivonulás.

Sor kerül majd egy nehéz beszélgetésre is Recep Tayyip Erdogan török elnök és Biden között, miután utóbbi áprilisban népirtásnak nevezte az 1915-ös örmény tömeggyilkosságokat, erre pedig a török diplomácia – lévén tagadják a népirtás tényét – köztudottan nagyon érzékeny. Június 15-én kedden az elnök részt vesz az Európai Unió és az Egyesült Államok közös csúcstalálkozóján, ami az első ilyen esemény lesz 2014 óta. Itt hivatalosan a fejlett technológiák által jelentett lehetőségek és fenyegetések lesznek a kiemelt témák. Az amerikai elnök európai körútja végül Genfben ér véget, ahol Joe Biden találkozik azzal a Vlagyimir Putyinnal, akit pár hónapja az ABC riporterének kérdésére egyetértőleg gyilkosnak nevezett. A várhatóan nem túl oldott hangulatban induló tárgyaláson bizonyára szó lesz a Navalnij-ügyről, az Amerika elleni orosz kibertámadásokról és az ukrán helyzetről is.

A trumpi sebhelyek begyógyítása

Bár az amerikai elnökök egy-két napnál hosszabb utazásai többnyire történelmi léptékűek, a mostani vizitnek európaiként talán még nagyobb jelentőséget tulajdonítunk. Biden elődje alig pár éve egy hasonló út alkalmával megszégyenítette és megalázta szinte az összes szövetségesét és jó ideig még azt is lebegtette, hogy Amerika, Kanada és Európa közös védelmi szövetségének alapját, a NATO kollektív védelmet garantáló rendelkezéseit nem kellene annyira komolyan venni. Donald Trump 2017-ben szinte darabokra cincálta az euroatlanti együttműködést, Joe Bidentől most azt várják, hogy gyógyítsa be a sebeket.

©

Ez azonban korántsem lesz egyszerű. Egyrészt mivel Biden utazásának részben ugyan ez a célja, de nemcsak barátkozni jön, hanem egyből kér is. Másrészt Európa sem felejt könnyen, ráadásul az európai vezetők közül sokan attól tartanak, hogy az Egyesült Államokban csak Trump távozott a hatalomból, de támogatói bázisa megmaradt és Biden csak egy átmeneti állapot. Ha nem is Trump maga, de egy hasonló karakterű vezető térhet vissza a következő választások eredményeként.

Páros lábbal Kínába szállni volna jó

Bár ez a cikk több ezer karakterből áll össze, Biden útjának lényegét az elemzők mindössze három betűben foglalták össze:

három C, azaz Covid, China, climate, vagyis koronavírus, Kína és a klímaváltozás.

Ennél azért több olyan téma van, melyek az óceán két partját összekötő viszonyt terhelik. Lassan fél éve üzemel már a Biden-adminisztráció, de a legtöbb európai országban még mindig nem neveztek ki nagyköveteket, ahogyan a NATO-ba és az Európai Unióba sem. Nem könnyítettek az európaiakat a Covid miatt sújtó beutazási korlátozásokon sem, és még mindig életben van számtalan a közös kereskedelmi kapcsolatokon ballasztként lógó, a Trump-érában hozott vámtarifa-rendelkezés. Számos egyoldalú lépésre azonban volt idő és energia. Nem egyeztettek előzetesen az amerikaiak az afganisztáni kivonulás pontos menetrendjéről, vagy Biden javaslatáról, mely alapján a nyugati Covid-vakcinák szabadalmát feloldanák a fejlődő országok számára. Ezek miatt tapintható a feszültség.

Európának tehát lesz mit kérnie, ahogyan az Egyesült Államok is szeretné megpakolni a bevásárlókosarát, ha már itt jár. Ha valaki követi az amerikai médiát, a híradásokból egyértelműen látszik, hogy a járványhelyzet lecsengésével és a zöldpolitika helyzetbe hozása mellett Kína lesz az amerikai külpolitika központi eleme. Biden nem titkolt célja pedig az, hogy létrehozzon egy széles körű Kína-ellenes blokkot. Ehhez azonban mindenkire szüksége lesz azzal a Kínával szemben, amely pár éven belül átveheti a világ vezető gazdaságának szerepét az Egyesült Államoktól.

Arról azonban már eltérnek a vélemények, hogy Európa szerepe mennyire lehet egyáltalán szükségszerű és hatékony szereplő ebben az együttműködésben. Jeremy Shapiro a Politicóban közölt publicisztikájában nemes egyszerűséggel úgy fogalmaz, az amerikai vezetés már nem hisz benne, hogy az öreg kontinens az egyébként kiemelt jelentőségű kereskedelmi együttműködésen kívül sokat hozzá tudna tenni a nehezen formálható világpolitikai folyamatokhoz. “Az európaiak ódzkodása a védelmi kiadások növelésétől azt üzeni, hogy nem lesznek fontos geopolitikai szereplők Kelet-Ázsiában; a kínai piachoz való függőségük pedig egyértelművé teszi, hogy sohasem fognak teljes erőbedobással részt venni a Kínával szembeni amerikai geopolitikai nyomásgyakorlásban” – írja. Hozzáteszi, hogy a transzatlanti viszonyok priorizálása ugyanakkor megakadályozza ennek az ellenkezőjét is. A közös értékeken nyugvó szövetség lehetetlenné teszi azt is, hogy Kína szembefordítsa Európát az Egyesült Államokkal.

Egy a tábor?

Ráadásul Európa vezetői jóval óvatosabb ítélik meg a Kína által jelentett fenyegetést. És itt kezdődik a szavak háborúja: míg az amerikai vezetés előszeretettel használja az angol ‘adversary’, vagyis ellenfél kifejezést, addig Európában sokkal inkább elfogadott a ‘competitor’ vagyis inkább vetélytársnak vagy versengő félnek tekintik az ázsiai óriást. Maga Angela Merkel a Világgazdasági Fórumon úgy fogalmazott: “Nem szeretnék blokkokat látni. A legtöbb társadalom nem szeretné, ha választás elé állítanák őket, az Egyesült Államok, vagy Kína mellé állnak. Ez távol állna az európai identitástól”. Később egy Emanuelle Macron francia elnökkel közös sajtótájékoztatóján már azt mondta, Európának önálló Kína-politikára van szüksége és ezzel Macron is egyetértett.

Kínától elszakadva a Politico szerzője rámutat arra is, hogy a két kontinens között kialakult viszony az elmúlt 70 évben egy paternalista, gondoskodó modellt hozott létre: “...az európai védelmi politika inaktivitása miatt az amerikai vezetés sokszor egyszerűen egy magára vigyázni képtelen tinédzserként kezelte Európát. Ez a viszony pedig (ahogy a tiniknél már megszokott) csak tovább növelte Európa felelőtlenségét” – hiszen ha igazi baj van, Amerika tartja a hátát. Ez a folyamat sodorta Shapiro szerint Európát a nemzetközi vizek perifériájára.

Putyinra gyúrni Brüsszelben

Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője szerint azonban nem feltétlenül Kína áll majd az európai látogatás központjában. “Ennek a turnénak a központi üzenete, hogy az Egyesült Államokra számíthatnak a szövetségesei. Az együttműködésben sokkal több koordináció, szívélyesség és konstruktivitás lesz, mint amihez mondjuk az elmúlt négy évben hozzászoktunk” – mondta a hvg.hu-nak az elemző. Hegedűs szerint a június 16-i Putyin-csúcs előtti európai vezetőkkel folytatott tárgyalások kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy Európa a saját bőrén a kínai fenyegetésnél számára sokkal égetőbb orosz-helyzetről oszthassa meg aggodalmait az amerikai elnökkel.

De mi a helyzet a Kínával barátkozó Magyarországgal? Az elemző szerint ugyan Biden előszeretettel teszi szóvá a magyar demokrácia hanyatlását, de a mostani látogatás fő célpontja sokkal inkább Kína egyik legfontosabb európai kereskedelmi partnerének, Németországnak a győzködése. “Németország tekinthető az európai Kína-barát tengely gerincének. Ennek megfelelően a német álláspont befolyásolása az, ami érdemi változást hozhat uniós szinten is. Amennyiben persze ezek után Magyarország fenntartja korábbi álláspontját, az vezethet az elszigetlődésünkhöz” – tette hozzá.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!