Több ezer terroristát öltünk meg, köztük Naszrallahot, Naszrallah utódját és az utódjának utódját is”
– mondta a miniszterelnök a felvételen. Azt Joáv Galánt izraeli védelmi miniszter árulta el, hogy valószínűleg végeztek a Naszrallah utódjának tartott Hásim Szafieddinnel, az viszont egyelőre nem tiszta, Netanjahu kire utalt, amikor az utód utódjáról beszélt.
Daniel Hagari, az IDF szóvívóje arról beszélt, hogy Szafieddin a Hezbollah főhadiszállásán tartózkodott az épület elleni múlt heti légitámadás során. A vezető felől azóta nem lehetett hallani, de az IDF még nem erősítette meg Szafieddin halálát.
Izrael keddi közlése szerint 24 óra alatt a Hezbollah 50 harcosával, köztük ötven tisztségviselővel végeztek. A Hezbollah ezzel párhuzamosan mintegy 180 rakétát lőtt ki Izraelre, ezek többségét az IDF szerint hatástalanították.
Ki lehet menni az utcára? Van menekülés a rakéták elől? Kiküldött tudósítónk válaszol kérdéseinkre a folyamatos izraeli légitámadás alatt álló Bejrútból.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.