Bombafenyegetés miatt kellett kiüríteni egy pozsonyi egyetemet
Aznap, amikor Magyarországon 268 oktatási intézménybe érkezett fenyegető levél, a szomszédos Szlovákiában is beszámoltak hasonlóról.
hvg.hu
Ki kellett üríteni a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemet (EUBA) csütörtök délelőtt bombariadó miatt az Új Szóbeszámolója alapján, miközben Magyarországon is több mint 260 iskolába érkezett fenyegető e-mail.
A szlovák intézmény épületeit evakuálták, a hallgatókat hazaküldték, a rektori utasítás délig marad érvényben – tájékoztatott az intézmény szóvivője, Miroslav Horňák. A sajtó szerint bombafenyegetésről volt szó, ám a pontos körülmények egyelőre tisztázatlanok.
Magyarországon délelőtt 11:30-ig 268 oktatási intézményben találtak bombafenyegetésről szóló e-mailt a postafiókokban. Ebből 245 budapesti és 23 vidéki. Minden budapesti tankerületbe érkezett ilyen e-mail, az országos tankerületek harmadába érkezett fenyegető üzenet.
A legfrissebb információkat ebben a cikkben követhetik nyomon:
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak, de megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.