Az áldozatok többsége már a vészjelzés kiküldése előtt meghalt a tavaly novemberi valenciai áradásokban
Egy friss bírósági jelentés szerint a lakosság figyelmeztetésének hiánya okozhatta több mint 200 ember halálát Spanyolországban.
MTI/hvg.hu
Tavaly novemberben Kelet-Spanyolországban a heves felhőszakadás okozta villámárvíz percek alatt szinte mindent elsodort, ami az útjába került. Mivel nem volt idő reagálni, rengeteg ember járművekben, lakásokban, üzlethelyiségekben és mélygarázsokban rekedt.
Az áradások után több mint 200 ember holtteste került elő Valencia régióban, közülük 104-en hetven év felettiek voltak. Három embert még továbbra is keresnek.
A krízishelyzetet nem kezelték túl jól a hatóságok, ezért néhány nappal a katasztrófa után több mint százezren tüntettek Valenciában. Az ellenzéki pártok és a parlament előtt tüntetők is a konzervatív néppárti Carlos Mazón távozását követelték, ő azonban kijelentette, nem mond le, annak ellenére, hogy elismerte a hibát az árvízhelyzet kezelésében.
Egy helyi bíróság friss jelentéséből szerdán kiderült: az áldozatok többsége már azelőtt életét vesztette, hogy a hatóságok kiküldték a lakossági riasztást mobiltelefonokra – olvasható a hatvan szemtanú vallomására épülő, több mint ezer oldalas beszámolóban.
A bíróság erre alapozva kijelentette, hogy a lakosság figyelmeztetésének hiánya okozhatta a tömeges halálozást.
Spanyolországban a tragédia óta folyamatos a vita mind a politikai életben, mind a sajtóban a felelősség kérdéséről, arról, hogy a hatóságok mikor szembesültek a veszéllyel, hogy miért késve adták ki a vészjelzést, vagy hogy egyáltalán ki volt az illetékes a riasztás elrendelésben.
Egy hidegcsepp okozott katasztrófát Spanyolországban az elmúlt hetekben, ráadásul katalizátorként hatott rá a felmelegedő tenger. Lehet, hogy az Ibériai-félsziget messze van, de a hidegcseppek minket sem kímélnek, a legnagyobb dunai árvizeket nekik köszönhetjük.
Jehan Paumero húszas évei elején, bordeaux-i bölcsészként jött Magyarországra 2003-ban, miután elfogadta egy pécsi gimnázium állásajánlatát. Előtte csak a Sziget miatt járt itt, de megígérte magának, hogy még visszatér – egy helyett végül több mint húsz évet maradt. Hogyan látja egy köztünk élő francia a magyarokat? Miért érzi itt szabadabbnak magát, mint otthon, és mi az, ami miatt közelebb érzi magához a magyar társadalmat? Mit gondolnak a franciák Magyarországról, és mit válaszol, ha nekiszegezik a kérdést, hogy milyen diktatúrában élni?
