Trump levélben üzent Iránnak: tárgyalni akar az atomprogramról
A közvetítő szerepe Oroszországé lehet.
MTI
Donald Trump tárgyalni akar Iránnal a nukleáris programjáról, ezért levelet írt Ali Hamenei ajatollahnak, az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének.
„Azt mondtam nekik, remélem, hogy tárgyalni fognak, mert az sokkal jobb lesz Iránnak” – mondta az amerikai elnök a Fox Business Network hírcsatornának. – „Szerintem örülniük kellene ennek a levélnek, mert a másik lehetőség az, hogy csinálnunk kell valamit, mert nem engedhetünk meg még egy atomfegyvert” – fogalmazott Trump.
Iránt két módon lehet kezelni. Katonailag vagy alkut kötünk. Jobban örülnék, ha alkut tudnánk kötni, mert nem szeretnék ártani Iránnak. Nagyszerű nép”
– tette hozzá.
A teheráni külügyminisztérium egyelőre nem reagált a nyilatkozatra. A helyzetet nehezíti, hogy a két ország között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat. Igaz, a napokban Oroszország beleegyezett abba, hogy közvetítsen az Egyesült Államok és Irán között olyan kérdésekben, mint az atomprogram vagy az iráni rezsim támogatását élvező közel-keleti proxiszervezetek.
Az iráni nukleáris program téma volt Trump és Putyin telefonbeszélgetése és a Szaúd-Arábiában tartott amerikai-orosz tárgyalás során is.
Irán atomprogramja lelepleződése óta, körülbelül húsz éve váltig állítja, hogy nukleáris fejlesztései kizárólag békés célokat szolgálnak, és nem akar atomfegyvert előállítani.
2015-ben írt alá egyezséget nukleáris programjáról a nagyhatalmakkal, ezt azonban 2018-ban, Trump első elnöksége idején az Egyesült Államok egyoldalúan felmondta, és visszaállította a Teheránt sújtó szankciókat. A megállapodás értelmében Irán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserébe a nemzetközi közösség enyhített az országot sújtó büntetőintézkedéseken. Donald Trump akkor azzal indokolta országa kilépését a megállapodásból, hogy az végső soron nem garantálja, hogy Iránnak soha nem lesz atomfegyvere.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el még a gyanúsításig sem.