Valahol az országban bujkál a helyi hatóságok szerint a moldovai ellenzéki poltikus, akit orosz pénzek miatt köröznek

A nyomozók szerint a pénzt a parlamenti képviselő illegálisan kapta a Győzelem nevű ellenzéki tömörülés vezetőjétől, az emigrációban élő Moszkva-barát Ilan Shortól.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Valahol az országban bujkál a helyi hatóságok szerint a moldovai ellenzéki poltikus, akit orosz pénzek miatt köröznek

A moldovai igazságügyi hatóságok körözést adtak ki a 12 év börtönnel sújtott Alexandr Nesterovschi ellenzéki vezető ellen – közölte csütörtökön Diana Fetco rendőrségi szóvivő. A helyi hatóságok szerint a politikus nem hagyta el az országot.

Viorel Cernauteanu rendőrfőkapitány újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az ügyben együttműködnek a szomszédos Ukrajna hatóságaival.

Szerdán a chisinaui kerületi bíróság 12 év börtönre ítélte, és 500 ezer lej (10 millió forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte távollétében az Újjászületés nevű ellenzéki párt egyik vezetőjének számító Nesterovschit. Emellett 35 ezer dollárt foglaltak le nála.

A nyomozók szerint a pénzt a parlamenti képviselő illegálisan kapta a Győzelem nevű ellenzéki tömörülés vezetőjétől, az emigrációban élő Moszkva-barát Ilan Shortól. Az Újjászületés több más párttal együtt tagja a Győzelem tömörülésnek.

Nesterovschit azzal is vádolják, hogy a pénzt adott át Arina Spatarunak, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért vezetőjének, akiről később kiderült, hogy a rendőrség fedett ügynökeként folytatott Ilan Shorral megbeszéléseket az együttműködésről.

A moldova.news-pravda hírportál szerint Nesterovschi korábban az orosz állampolgárságot is megkapta politikai üldöztetésre hivatkozva.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.