Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett tagja a NATO-nak, de elvárja, hogy az európaiak és a kanadaiak többet költsenek a védelemre; ez most meg is történik, mert valószínűleg a legnagyobb védelmikiadás-növekedést tapasztaljuk a berlini fal leomlása óta – mondta Mark Rutte NATO-főtitkár csütörtökön a szövetséges tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásán.
Rutte szerint az Egyesült Államok nem tervezi, hogy kivonuljon az európai védelemből, viszont
logikus, hogy szuperhatalomként több térségre kell egyszerre figyelnie.
Mint mondta, az amerikaiak már 15 éve arról beszélnek, hogy inkább Ázsiára szeretnének koncentrálni, másrészt már évek óta figyelmeztetik az európaiakat, hogy többet kell költeniük a védelemre, és azóta az európai oldalon 700 milliárddal nőtt az összkiadás.

A főtitkár elmondta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter fogadtatása pozitív lesz Brüsszelben a Trump elnök által bejelentett vámintézkedések ellenére; hangsúlyozta, hogy a tanácskozás nem gazdasági témákról fog szólni. A figyelem középpontjában az áll, hogyan védhető meg a NATO területe az orosz fenyegetéssel szemben, amely a várakozások szerint még akkor is fennmarad, ha sikerül megállapodásra jutni Ukrajnában.
Arra a kérdésre, hogy a NATO-nak mennyire fontos felkészülnie az esetleges amerikai kivonulásra, Rutte elmondta, hogy a szövetségen belül minden összehangoltan, meglepetések nélkül történik. A NATO tagjai erős szövetségesként dolgoznak együtt, fókuszuk a fő fenyegetések, Oroszország, valamint Kína, Észak-Korea és Irán kezelésén van.
Az amerikai stratégiai elmozdulás Ázsia felé tehát koordináltan zajlik majd
– hangsúlyozta.
Az európai-amerikai védelmi stratégiai átrendeződésről itt írtunk részletesen: