Folyik a vér a magyar utakon

© Lánglovagok.hu/Szolnoki Tűzoltóság

A magyarok autóvezetési kultúrája – vagy amit annak neveznek – nem „felhasználóbarát”. Évente több mint 1200 ember hal meg az utakon. Ha ezt a számot összevetjük az Egyesült Királyságban regisztrált évi 3500 esettel, nem is tűnik olyan soknak. Hacsak nem vesszük figyelembe, hogy a szigetország lakossága hatszor annyi, mint Magyarországé és sokkal inkább rá vannak utalva a közúti szállításra. Mindenesetre tény, hogy a közúti közlekedés biztonságát tekintve, az Európai Unióban az Egyesült Királyság áll az élen. Amennyiben a halálesetek számát a gépkocsival megtett kilométerekkel vetjük össze, annak hogy Magyarországon hal meg valaki autóbalesetben, ötször nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy Angliában – áll az Európai Unió nemrég közzétett jelentésében.

A Magyarországra látogató külföldiek, főleg a britek, nagyon kritikusak, amikor az itteni vezetési morál kerül szóba. „Állítom, hogy a magyar vezetők a legagresszívebbek, akiket valaha láttam” – nyilatkozta a brit rendőrség egyik autóvezetést oktató munkatársa a Budapest Sun angol nyelvű hetilapban.

A magyar autóvezetési-kultúra domináns alakjai önérzetes macsó férfiak, akik kilőnek a közlekedési lámpáknál, össze-vissza cikáznak a sávok között, és csak a legutolsó pillanatban lépnek a fékre. Képtelenek arra, hogy elviseljék az előttük haladó kocsi látványát, és az önbecsülésüket fokozza, ha mindezen manőverek közben fülükre szorított mobiljukon beszélnek.

A halálos kimenetelű balesetek száma nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsa. Évente több ezren szereznek maradandó sérüléseket az utakon, és még a legóvatosabb magyar vezető sem mehet biztosra, könnyen egy eléje bevágó őrült áldozatává válhat.

Mindez nagyon sokba kerül. Rendőrök, orvosok, ápolók, bírósági alkalmazottak foglalkoznak a közúti balesetekkel, azok áldozataival, ahelyett, hogy a „valódi” bűnök felderítésével, „valódi” betegségek gyógyításával törődnének.

A most lezajlott választási kampány során nem hallottam egyetlen politikust sem, aki a vezetési morál javításáért szállt volna síkra. Ez azért is különös, mert a jobboldal többször is hangot adott aggodalmának, amiért a magyar lakosság lélekszáma csökkenőben van. De ha a politikusok nem is gondolták, hogy a közlekedésbiztonság említésével szavazatokat lehet szerezni, a privát szektor ráérzett a téma adta lehetőségekre. A MOL és a Magyar Suzuki a rendőrséggel és a Magyar Autóklubbal karöltve még ebben a hónapban hathónapos országos közlekedés-biztonsági kampányt indít, amely egyaránt megszólítja a fiatalokat, öregeket, de legfőképpen az autóvezetőket.

Mindez beleillik a privát cégek „társadalmi felelősségvállalásba” – ezt a MOL az utóbbi években kíváltképen komolyan veszi. Az olajipari cég számos környezetvédelmi beruházást, szociális projekteket indított, amelyekre büszke lehet. A MOL és a Suzuki vállon veregethetné egymást.

Kivéve, ha mindkét cégnél nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Másképp mivel magyarázható a MOL-nak a Hír TV-n sugárzott reklámja, amelyben valódi macsó „ki az ördögöt érdekel” magyar vezetési stílus érvényesül a budapesti utakon. Ez nem éppen a megfontolt vezetésre buzdító vállalati magatartás…

Hogyha ez nem ékes példája a képmutatásnak, szeretnék emlékeztetni az egyik Suzuki reklámban szereplő vidám, fiatal párra, amelynek tagjai egymással versenyezve mindenféle szabályokat áthágva száguldanak a városon keresztül haza vadonatúj budai otthonukba A képernyő csupa mosoly csupa vidámság, csupa Szuzuki, ám a való világban túl gyakoriak a holttestek, túl sok vér öntözi az Erzsébet hidat.

Egy vállalat nem felelhet az egész ország autóvezetési kultúrájáért – mutatott rá Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója. Igaza van. De ha egy sörfőzde arra buzdítja a volán mögött ülőket, hogy igyanak és vezessenek, — nyilvánvalóan eljárást kell ellenük indítani.

Ha az igazságszolgáltatásnak marad ideje amellett, hogy igyekszik felkutatni a közúti balesetek vétkeseit, talán fontolóra vehetik azt is, mit tehetnének azokkal a vállalatokkal, amelyek a macsó gépkocsivezetési stílust népszerűsítik.

A szerző gazdasági-pénzügyi szakíró, rendszeresen publikál a European Business, a Financial Times, és a Finance New Europe lapokban.