Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Érdemes a szomszédban vásárolniuk a január óta "eurós" szlovákiai állampolgároknak. Piaci elemzők és felmérések eredménye szerint a háztartásokban szükséges mindennapiak – beleértve az élelmiszereket és a ruházatot is – megvásárlása az árfolyamkülönbségek következtében a szlovákok számára Magyarországon és Csehországban 25-30, Lengyelországban pedig 35-40 százalékkal olcsóbb, mint Szlovákiában.
Hipermarket. Aki szlovák, ide jöjjön © hvg.hu |
A szlovák állampolgárok külföldi vásárlásai az idén éves szinten mintegy 400 millió eurós adókiesést okozhatnak az államkasszának, a kiskereskedelem pedig még ennél is súlyosabb csapást szenved el – idézte a pozsonyi Új Szó a Pavol Konstiakot, a szlovák kiskereskedelmi szövetség elnökét.
A szlovákok egyre intenzívebb magyarországi bevásárlásai viszont egy új jelenséget keltettek életre: a magyar kiskereskedelmi üzletláncok a szlovákiai médiában hirdetik magukat – ennek hatását az Új Szó is érzi, mindeddig győri, esztergomi és miskolci megkereséseket regisztráltunk – jegyzi meg a lap.
„Az utóbbi hetekben látványosan nőtt a magyarországi hirdetőink száma” – közölte Miriam Hasková, a losonci regionális lap, a Lucenecko munkatársa; főleg a salgótarjáni vállalkozók adják fel a hirdetéseket. A Tesco pedig magyar szórólapokat osztogat a határ közeli Füleken és Érsekújváron. Az akciókat gondosan feltüntető szórólapok valóban hatásosak, hiszen míg a szlovák oldalon üresen konganak a bevásárlóközpontok parkolói, addig Salgótarjánban a hipermarketek parkolói tele vannak szlovák rendszámú autókkal. Ez nem véletlen, hiszen a Tesco magyarországi boltjaiban a gyenge forint miatt számos élelmiszer 30-50 százalékkal olcsóbb, mint a szlovák oldalon.
Nagyot változott a helyzet a szlovák-lengyel határvidéken is. Míg tavaly év végéig a lengyelek jártak élelmiszerért Szlovákiába, ma a szlovákoknak a lengyel oldalon minden sokkal olcsóbb. Egy euró fél éve 3,30 zlotyba került, ma meg több mint ötbe. A háztartási gépek és a bútorok átlagban 30 százalékkal olcsóbbak, mint Szlovákiában. Egy kiló csirkehús Szlovákiában három euró, a lengyeleknél 1,5 euró. Egy kiló rizs a szlovák oldalon majdnem 2,5 euró, a lengyeleknél a fele; hasonló a helyzet más élelmiszereknél is. A bevásárló turizmus a határátlépéseknél is kimutatható. A Krakkó alatti Chyzné átkelőhelyet csak januárban 250 ezer szlovák állampolgár vette igénybe, nagy többségük bevásárlás céljából.
Csehország is sokkal olcsóbb lett a szlovákoknak. A használtautókkal kereskedő AAA Auto cég határ menti eladóhelyeinek forgalma január-februárban megduplázódott, a vevők 60 százalékát szlovákok teszik ki. „Takarékoskodjon pénzével! Vásároljon nálunk” – hirdeti már hetek óta szlovák nyelven a cég. Egyelőre nem tudni, hogyan módosít a helyzeten a Szlovákiában a héten bevezetett roncsprémium.
Nagyon elterjedt a „benzinturizmus”. Az üzemanyagok jelenleg a szlovákoknak mintegy 20 százalékkal olcsóbbak, mint odahaza. Gyakorlatilag fele annyiba kerül a kenyér, a vaj, vagy a tészta is. Az élelmiszerek árába az adó is beleszól. Szlovákiában 19 százalékos a szja, míg Csehországban az élelmiszerek esetében kilenc százalék - jegyezte meg a Mladá Fronta Dnes. Hasonlóan Magyarországhoz, Csehország estében is érvényes, hogy a szlovák állampolgárok elsősorban a nagy üzletekben vásárolnak, amelyek amúgy is olcsóbbak, mint a kisebb boltok.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
Az összeg kisebb része vissza nem térítendő támogatás, nagyobb része kedvezményes hitel, de a lehetőség csak elméleti: nem mindenki lehet rá jogosult, és vannak kizáró feltételek is.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.