Ma van a forint születésnapja

Jelenlegi fizetőeszközünk, a forint, 1946. augusztus elsején, a második világháború utáni hiperinflációt követően váltotta a pengőt. Azóta igazi pénzzé vált, konvertibilis lett, és már az utódja is ismert, csak a "nyugdíjba vonulásának" dátuma nem.

A forint a középkor leghíresebb aranyérméi közé tartozott. Az aranyforint nevét Firenze városról kapta, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. A firenzei aranyforintokat Európa majdnem összes pénzkibocsátója bevezette, így Magyarország is. Károly Róbert az 1320-as évek elején honosította meg Magyarországon az arany pénzeket, melyek értékükben, súlyukban, finomságukban, sőt éremképükben is hűen követték a mintául szolgáló firenzei aranyat, a fiorino d’orot. A forint nevet 1892-ig rendszeresen használták. A második világháborút követően vált ismét magyar fizetőeszközzé: 1946. augusztus 1-jén vezették be a pengő helyett, az 1945-1946 évi, a kor legnagyobb mértékű hiperinflációját követően.

Hiperinfláció. Az árak 15 óránként dulpázódtak © Wikipedia

A forint bevezetését megelőző időszakban áldatlan állapotok uralkodtak. A gazdasági életből gyakorlatilag eltűnt a pénz, lényegében cserekereskedelem folyt, a legfőbb fizetőeszközzé az arany és az élelmiszer vált. A társadalmi struktúrák foszladoztak, a teljesítmény és a jövedelmek elszakadtak egymástól, a háború következtében alig maradt az országban termelőeszköz, vetőmag, az infrastruktúra pedig romokban hevert. Az állam bevételei alig érték el a kiadások egy százalékát. Az óriási infláció rengeteg készpénzforgalommal járt, de az árak növekedésével már nem tudott lépést tartani a pénzállomány növekedése: a gyorsuló infláció öngerjesztő folyamattá vált. Ekkor a havi infláció megközelítette a 41 900 billió (4,19 x 10¹⁶) százalékot, az árak 15 óránként duplázódtak.

Nyilvánvalóvá vált, hogy radikális lépésekre van szükség, olyanokra, amelyek hosszabb távon is visszaszerzik a pénz iránti bizalmat, nem engedik továbbélni az inflációt és helyreállítják a tényleges gazdasági teljesítmény és a nominális jövedelmek közötti megbomlott arányt. 1946. augusztus 1-jén, az új fizetőeszköz bevezetésekor, 4 x 10²⁹  pengő ért egy forintot.

A pénzváltás áldozatokkal is járt. Az új pénzben meghatározott bérek a háború előtti reálkeresetek 45-55 százalékát tették ki. Cserébe viszont megszűnt az áruhiány, újra lehetett élelmiszert, iparcikkeket vásárolni a boltokban és az árak vágtató emelkedése megszűnt. A gazdasági vezetés a forint védelme érdekében mesterségesen előidézett pénzszűkével támogatta a folyamatot: nagyon vigyáztak arra, hogy ne kerüljön a kelleténél több pénz a forgalomba, és igyekeztek hatósági lépésekkel is kordában tartani az árakat. Szigorú börtönbüntetéssel, sőt olykor kivégzéssel is fenyegették a spekulánsokat, valutázókat. Az intézkedések eredményeként túlsúlyba került az árukínálat és egyszerre megszűnt az inflációra jellemző féktelen áruvásárlás.

A forintvaluta megszilárdításában a fent említett intézkedések mellett nagy szerepet játszott, hogy részleges fedezetként szerepelt a Magyar Nemzeti Bank 30 tonnányi monetáris aranykészlete is, amelyet a magyar állam kérésére 1946. augusztus 6-án szállítottak vissza az amerikaiak. (Ez a szállítmány 28,8 tonna – 2663 darab – aranyrúdból, 1,5 tonna különféle aranypénzből és 20 kilogramm aranygranulátumból állt. Az akkori hivatalos árfolyamon számolva 374 millió forintnak vagy 32 millió amerikai dollárnak felelt meg.)

A forintnak megállapították ugyan az aranytartalmát – 1 kilogramm színarany 13 200 forintot ért – de a lakosság számára már nem adták meg a lehetőséget az esetleges beváltásra, az aranytartalom elsősorban a külföldi fizetőeszközökhöz mért árfolyam kialakításában számított mérvadónak.