Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A Yahoo igazgatótanácsa úgy döntött, meneszti a cég vezérigazgatói posztját betöltő Carol Bartzot – jelentette a Wall Street Journal (WSJ). A 62 éves korábbi vezér helyét a jelenlegi pénzügyi vezérigazgató-helyettes, Tim Morse veszi át átmenetileg – tette hozzá a lap.
A Yahoo vezérigazgatójának menesztése hirtelen lépés, amelynek a hátterében a vállalat átalakításával kapcsolatos türelmetlenség állhat – írja a Wall Street Journal, amely szerint Carol Bartzot telefonon értesítették a kirúgásáról és korábban nem is számított rá.
A lap információi szerint egy hónapja független átvilágítás indult a vállalatnál, amely megállapította, hogy a cég jobban is teljesíthetne és változásra van szükség a felsővezetésben. A WSJ egyik meg nem nevezett forrása szerint a Yahoo nem utasítana vissza egy megfelelő felvásárlási ajánlatot sem.
Bartz 2009 januárjában került a vezérigazgatói székbe azzal a feladattal, hogy a nyereség növelése mellett alakítsa át a céget. Ez sok részvényes szerint nem sikerült. A vezérigazgató távozásának hírére majd 6 százalékkal megugrott a Yahoo részvényeinek árfolyama a kereskedés után.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.