Az új paksi atomerőmű építésre egyre intenzívebben jelentkező Roszatom képes lehet finanszírozni a kormányzati víziót, de kérdéses, lehet-e ezt politikai arcvesztés nélkül véghezvinni. „Az a kérdés, hogy a magyar kormány adott esetben el tudja-e engedni a kilincset, ha abba az oroszok már áramot vezettek” – fogalmazott az Energiaklub által szervezett, Paksi bővítés – Kényszerek és kockázatok című konferencián Deák András, a Magyar Külügyi Intézet szakértője. Az orosz nyomulásról és a realitásokról kérdeztük.

hvg.hu: Sokat vitáznak arról, hogy van-e nukleáris reneszánsz a világban – arról viszont alig, hogy mennyire számít luxusnak ma egy atomerőművet építeni. Luxus vagy kényszerpálya?

Deák András: Ha Ázsiában nézünk szét, például Kínában és Dél-Koreában, akkor nem luxus, hanem „a mindennapok része”. Ha viszont Európában nézünk szét, akkor mindez igenis bonyolultabbnak és kockázatosabbnak tűnik – olyan vállalkozásnak, amivel még az angolok sem bírnak. De egyébként meg „mikor hogy”. Mert ha államként sok pénzed van a bankban, ahogyan Kínának, a Közel-Keletnek, Oroszországnak, és tovább nő az energiakeresleted, akkor az atomerőmű-építés lehet jó biznisz. Kiváltképp akkor, ha van az országban olyan gépgyártó kapacitás, ami az ilyen beruházásokba is bevonható. Gazdaságélénkítő hatása lehet például Csehországban, ahol jelentős strukturális gépgyártási kapacitás van (amit nem mellesleg, javarészt az oroszok vettek meg). Ezért míg Magyarországon a Roszatom az emelt téttel is csak 40 százalékos magyar önerő bevonását ígéri, ez az arány a cseheknél 60 százalék. (A Roszatom áprilisban még csak 30 százalékot ígért – a szerk.)

Deák András
©

De mindez másodlagos, mert Európában csökkent a zsinóráram iránti kereslet, nincs sok pénz a bankban, tehát a nukleáris erőműépítés feltételei sokkal rosszabbak. Ennek következményeivel a franciáknak is szembe kell nézniük, akiknek a ’70-es évek nukleáris nagyhatalmi álmai majd azzal "kísértenek", hogy egymás után kell majd óriási beruházásokat végezni a kifutó atomerőműveik pótlására. Ami mégis fűti ezt az építési lázat az az, hogy az EU-ban az általában igaz, hogy 2020 után – többek közt épp a kiöregedő, leállítandó nukleáris erőművek miatt – nagy kapacitásszakadékok keletkezhetnek, amire kinek-kinek válaszokkal kell készülnie.

hvg.hu: Atomerőmű-építéssel az oroszoknak is számolniuk kell odahaza. Ezért is kérdés, hogy mire föl az erőteljes expanzió? Áprilisban még 30, júniusban már 40 százalékos hazai vállalkozói arányt ígértek, ha a kormány velük építteti meg az új paksi nukleáris erőművet. Nagyobb üzlet külföldön építeni, mint odahaza?

D. A.: Az oroszok odahaza annyi atomerőművet építhetnek, amennyit csak akarnak. Építenek is! Az egy jó kérdés, hogy van-e annyi iparági kapacitás, gazdasági erő mögöttük, hogy az erőteljes, globális expanziót fenn tudják tartani. Igazából nem látni bele a Roszatom fekete dobozába, de akármi is erre a válasz, ma az a politikai szintről érkező elvárás, hogy a Roszatomnak teljesítenie kell. Odahaza most 8-10 blokkot építenek, és külföldön jellemzően Indiában, Kínában, Vietnamban, Törökországban és Belaruszban is hozzávetőleg ugyanennyit.

hvg.hu: Az EU-ban azonban nincs nyertes orosz tender.

D. A.: Igen, ez igaz, Bulgáriában végül felbontották a szerződést. De ettől még Vlagyimir Putyin meg van arról győződve, hogy ez az expanzió nekik megéri. Ebben valószínűleg igazuk is van, mert ha már ott van a nukleáris iparág teljes vertikuma, akkor jobb, ha használják is. Nincs okunk kételkedni abban, hogy – ellentétben például az Arevával – Moszkva ne tudna olyan ajánlatot adni Magyarország számára, hogy finanszírozza a projekt nagy részét. Az oroszok képesek erre.

hvg.hu: Mennyire pávatánc és terep-előkészítés az, ami most zajlik? Úgy értem, hogy a kormány kinyilvánította: építtetni fog, elkezdte a jogszabályi előkészítést, új vezetőket ültetett az energiahivatal és az atomenergetikai hatóság élére is. A Roszatom pedig azzal hízeleg, hogy szinte a magyarok is megépíthetnék az új erőművet, miközben legfeljebb a földmunkához és a betonozáshoz tud majd felvenni hazai munkaerőt.

D. A.: Amit a Roszatom jelenleg csinál, az bevett szokás. Megjelentek, nyitottak egy irodát, majd erősítenek a médiajelenléten és a kommunikáción, amiben azt sulykolják, hogy ők a legjobb választás. Ez a dolguk, mivel úgy érzékelik, hogy közeleg a tenderkiírás. Az a feladatuk, hogy projekteket nyerjenek meg külföldön. Más kérdés, hogy az orosz politikum, annak is a felső szintje, mennyire elkötelezett a magyarországi projekt mellett. És én nem látok a szokványosnál nagyobb elköteleződést. Igaz, hogy ez azért alapból elég magas, de ettől még nem érzékelem úgy, hogy volna extra törekvés. A nálunk most tapasztalható hadjárathoz hasonló Csehországban is volt. Ez a játék része.

©

hvg.hu: A finanszírozás kérdésére van az oroszoknak érdemi válasza?

D. A.: Ha az oroszok lennének a befutók, akkor részükről a finanszírozásban három alaptípus is szóba jöhet. Az egyik, hogy hitelezik a beruházást, mint Vietnamban, ahol a projektet 85 százalékban orosz költségvetési hitelből finanszírozzák. Ezzel az a probléma, hogy az oroszok állami garanciát kérnek hozzá. Így egy ekkora összeg az államadósságot is jelentősen megdobná, ráadásul előbb Brüsszelnek is jóvá kellene hagynia. A másik lehetőség az  úgynevezett BOO (build-own-operate) út, amihez a török példa a modell. Az oroszok itt saját maguk építenek egy nukleáris erőművet, ami kezdetben az ő tulajdonukban lesz, de amire a török kormány áramátvételi szerződést kötött – előre rögzített áron. Így a törököknél valójában a fogyasztók fizetik ki a beruházást, és nem terheli meg az államkincstárat. Orbán Viktor viszont korábban kerek-perec kijelentette, hogy 100 százalékos magyar tulajdonú új erőművünk lesz, így elég nehéz ebből visszatáncolni, pláne, hogy a jelenlegi kormány kifejezetten nem szereti a ppp-konstrukciókat. A harmadik lehetőség a kettő közé tehető, például koncessziós megoldásokkal operál, de ezzel kapcsolatban is az a kérdés, hogy az oroszok, akik ezt az építkezést ebben a konstrukcióban egyedül megvalósíthatóvá tudják tenni, mennyire ragaszkodnak a kormányzati garanciákhoz. Az, hogy a bővítés jó vagy rossz döntés, ettől az egésztől független. Az állítás csak az, hogy az oroszok kínálnak olyan feltételeket, amelyek révén ma erről a projektről még egyáltalán reálisan beszélni lehet.

hvg.hu: Mire vonatkozott az előadásának az a része, ahol azt mondta: „az a kérdés, hogy a magyar kormány adott esetben el tudja-e engedni a kilincset, ha abba az oroszok már áramot vezettek”?

D. A: Azt, hogy a magyar kormányzat pontosan mit akar, ma valószínűleg ők maguk sem látják tisztán, csak a halogatás folyamatos. Ha mégis összejön majd a tender, és annak lesz nyertese is, akkor majd kiderül, hogy elég okosak, elég fegyelmezettek vagyunk-e ahhoz, hogy mindezt végigtárgyalva velük, jó szerződéseket kössünk. Minden ilyen bonyolult tárgyalási folyamatnál három dolgot azonban célszerű előre tisztázni. Az egyik, hogy mit akarunk elérni. A másik, hogy milyen helyzet kell ahhoz, hogy felálljunk az asztaltól azzal, hogy „akkor nincs üzlet ”. A harmadik pedig az, hogy ki tárgyal, és milyen mandátummal. Ezeket azért fontos előre tisztázni, mert könnyen félre tudnak csúszni a tárgyalások – pláne, ha az ember az oroszokkal tárgyal, mert szeretik szétcincálni a tárgyalási stratégiákat. De én nem az oroszoktól félek, hanem inkább a saját hülyeségünktől! Ha odáig jutnak a dolgok, hogy leülünk tárgyalni az oroszokkal, akkor tudni kell elengedni a kilincset, és egy ponton azt mondani, hogy lemondunk Paks2-ről akkor is, ha annak politikailag arcvesztés a következménye. Erre mondtam az idézett mondatot. És arra utalva, hogy jelenleg nem látom, hogy kellően tisztázva lenne, hol ez a határ és a Paks2 projekt miért olyan fontos, hogy most elinduljon.

©

hvg.hu: Ezt hogy érti?

D. A: Amikor a kormány azt állítja, hogy a paksi bővítésre már most szükség van, akkor ennek az igazolására egy olyan vitorlát kezd a szélre feszíteni, ami azon alapszik, hogy a 2020-as években magas áramárak, és arányaiban ennél is magasabb gázárak lesznek, s mindemellett a magyar gazdaság beruházás-finanszírozási feltételei, azon belül is a költségvetés finanszírozási helyzete nemcsak javulnak, de sokkal jobbak is lesznek és így olcsón jutunk majd hitelhez. Bár senkinek sem lapul a zsebében a „bölcsek köve”, de a 2020-as évekre tett ezen megállapításokról már folytatható valamennyire objektív vita, a kérdés részlegesen kiragadható a nukleáris-atomellenes hitvitákból.

Ma ezektől a feltételektől elég messze vagyunk. Az európai energiapiac most, a válság után és a német „energiafordulat” kellős közepén pont úgy néz ki, mintha ledobtak volna rá egy atombombát: nagy a köd és a por, de csak abban lehetünk biztosak, hogy ez így nem maradhat. Atomerőmű-építésről dönteni akkor, amikor az ország legújabb és legkorszerűbb gázüzemű erőműve is áll a gazdaságtalan üzemeltetés és kihasználatlanság miatt, meglehetősen visszásnak tűnik. Amikor eltévedünk a sűrű, sötét erdőben, nem tűnik okos dolognak találomra elrohanni az egyik irányba. Akkor se, ha nagyon határozottan, a csalánoson át gondoljuk, hogy kijutunk az erdőből. A jelen piaci helyzetben okosabb lenne megvárni, hogy leülepedjen egy kicsit ez a por és nagyobb biztonsággal dönthessük el, megéri-e és mennyiért ez nekünk.