Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Alig 200 milliárd forint van már csak a 3 ezer milliárd forintnyi államosított nyugdíjvagyonból, legutóbb az önkormányzatoktól átvett adósság törlesztésére költött belőle az állam – írta a Világgazdaság.
Két évvel a magán-nyugdíjpénztári rendszer államosításának kezdete, és szűk másfél évvel a vagyon államhoz kerülése után alig van már meg valami az egykori megtakarításokból – közölte a VG.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján szereplő adatok szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRA) vagyona július végén már csak 218,7 milliárd forint volt, ennyi maradt abból a több mint 3 ezer milliárdból, amit a pénztártagok után a kasszák az államnak átadtak.
Az idei évet egyébként már az eredeti vagyon alig tizedével, 316 milliárd forinttal indította az alap, amiből mintegy 100 milliárd forintnyit apránként használtak fel. Áprilisban egy kisebb tételt, árfolyamértéken számolva nem egészen 87,5 millió forintnyi állampapírt vontak be, ez a pénz a Pénztárak Garancia Alapjától (PGA) származott a tavaly visszalépett magán-nyugdíjpénztári tagok után.
Júniusban a tavaly és idén megszűnt magánnyugdíjpénztárak végelszámolása során az alaphoz került mintegy 11,7 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza az állam. Júliusban pedig azért csökkent a vagyon jelentősebb mértékben, mert a helyi önkormányzatoktól átvett hitelek részleges előtörlesztésére 81,3 milliárd forintot használt fel az alapból az állam.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?