Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nem tartja szükségesnek az Európai Bizottság, hogy az Európai Bíróság elé vigye a bolti kiskereskedelmet is terhelő ágazati különadó ügyét - számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az EB korábban azt mondta, hogy a kiskereskedelmi adó diszkriminatív.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a bolti kiskereskedelmet is terhelő ágazati különadó miatt 2011-ben indított kötelezettségszegési eljárást anélkül zárta le, hogy kezdeményezné Magyarország elmarasztalását az Európai Bíróságon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A tárca közleménye szerint az Európai Bizottság korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a kiskereskedelmi adó diszkriminatív, mert hátrányos helyzetbe hozza a külföldi érdekeltségű vállalkozásokat, továbbá úgy vélte, hogy az árbevétel-alapú adó mértéke nem lehet progresszív.
Az NGM szerint a bizottság döntéséből kiderül, hogy a távközlési szektorra kivetett különadó-szabályokra vonatkozó vizsgálathoz hasonlóan, ezt az ügyet sem tartják szükségesnek az Európai Bíróság elé vinni.
"A magyar kormány üdvözli az Európai Bizottság mai döntését, hiszen megerősíti azt a következetesen képviselt magyar álláspontot, mely szerint az ágazati különadó nem sértette az uniós jogot" - olvasható az NGM közleményében.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.