Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
2013 elejétől vetették ki a tranzakciós illetéket, az év végére 150 ezerrel kevesebb bankszámlájuk volt a magyaroknak, és 5 millióval kevesebb alkalommal vettek fel készpénzt az egy évvel korábbihoz képest. Az ingyenes készpénzfelvétel ugyanakkor csak idén indult.
A magyarok háztartásoknak tavaly év végén 150 ezerrel kevesebb bankszámlájuk volt, mint egy évvel korábban. A cégek és más szervezetek számláinak száma nem változott számottevően. A megelőző években folyamatosan emelkedett a bankszámlák száma, tavaly viszont 1,4 százalékkal, 10,6 millió darabra csökkent – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn publikált adataiból.
A betéti bankkártyák száma közben 1,4 százalékkal, körülbelül 80 ezer darabbal csökkent, a hitelkártyákból viszont 100 ezer darabbal több van az embereknél és a hazai szervezeteknél. A kártyák között pedig jelentősen nőtt az érintés nélküli fizetési funkcióval (PayPass) rendelkezők aránya. Míg 2012 végén 580 ezer darab volt forgalomban, addig egy évvel később már 1 millió 761 ezer darab.
A magyarok tavaly gyakrabban és nagyobb értékben végeztek átutalásokat. Összesen 123 millió átutalás történt, ami 5,8 százalékkal nagyobb a 2012-es számnál. Az átlagos tranzakcióérték 164 ezer forint volt, az MNB statisztikájából azonban nem derül ki, hogy ezen belül mekkora volt a lakossági és mekkora a céges átutalási nagyság.
Növekedett a bankkártyás vásárlások darabszáma és összértéke is. A 166 millió vásárlás 16 százalékkal nagyobb az előző évinél, és hasonló mértékű az emelkedés a vásárlás értékében is, amely 1264 milliárd forintra emelkedett.
A hazai bankkártyás készpénzfelvételből 5 millióval kevesebb volt 2013 második félévében, mint egy évvel korábban, viszont a felvett összeg közel 100 milliárd forinttal emelkedett. A kevesebb készpénzfelvételre magyarázatot adhat a 2013 januárjától bevezetett tranzakciós illeték. A készpénzfelvétel után a banknak 0,6 százalékos illetéket kell fizetnie az államkasszába. Ezt az adót a pénzintézetek a legtöbb esetben átterhelték az ügyfelekre, akiket mindez arra ösztönzött, hogy kevesebb készpénzt vegyenek ki a számlájukról. A kevesebb készpénzfelvétel önmagában üdvözlendő dolog, mivel ezzel komoly összegeket tud megspórolni az ország. A jegybank korábbi tanulmánya szerint 100 milliárd forinttal kerülne kevesebbe a készpénz-használati rendszer, ha a nyugat-európai szinten lenne a magyar készpénzhasználat.
Az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét a kormány 2014 februárjától tette elérhetővé, annak hatásai értelemszerűen a 2013. év második felében még nem mutatkoztak meg.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.