Egy rentábilis olimpia akkora csoda, mint a Leicester bajnoksága
Brazília az első dél-amerikai ország, amely olimpiát rendez, de korántsem az első, amelynek súlyos pénzügyi kockázatokat jelent a házigazda szerepének vállalása. Sem a politikai, sem a gazdasági háttérnek nincs kellő stabilitása, a költségek a tervezetthez képest várhatóan Rióban is elszállnak.
Napokon belül indul a riói olimpia, és még mindig az előkészületek hiányosságaitól illetve a zikavírustól való félelemtől zeng a világsajtó.
Pedig ez a kaland egyáltalán nem így indult.
Amikor Rio de Janeiro 2009-ben elnyerte a rendezés jogát (Madridot, Tokiót és Chicagót verve), az ország gazdasága még sokkal jobb állapotban volt, és úgy tűnt, hogy a politikai stabilitás akár hosszabb távon is fenntartható. A mértékadó brit Economist akkor azt jósolta, hogy a Lula da Silva elnök vezette állam hamarosan a világ ötödik legnagyobb gazdasága lesz, vagyis megelőzi Franciaországot és Nagy Britanniát.
Ezzel szemben a politikai elit újra a korrupció mocsarába süllyedt, de ami még fontosabb: a brazil gazdaság is zuhanórepülésben van, tavaly 3,8 százalékkal csökkent a nemzeti össztermék. Brazília nemhogy feljött volna a világranglista ötödik helyére, de visszacsúszott a kilencedikre, már India és Olaszország is nagyobb piac nála.
Sehol sem lehet tartani a terveket
Így viszont a túlköltekezés még rondábban fest. Az eredetileg tervezett 14 milliárd dolláros (3900 milliárd forintos) olimpiai büdzsé a várakozások szerint a végén 20 milliárd dolláron (5600 milliárd forinton) köt majd ki. (Összehasonlításul: a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmánya mindössze 1074 milliárd forintos költséggel kalkulál.)
Az olimpia gazdasági szempontból egy olyan furcsa vállalkozás, amelyben 1960 óta sehol sem sikerült tartani a terveket – még a Brazíliánál pénzügyileg jóval erősebb országokban sem.
Irdatlan számháború
Az aspiránsoknak már a pályázat elkészítése is általában 50-100 millió dollárba (azaz 14-28 milliárd forintba) kerül. Tokió egyenesen 150 millió dollárt tolt be a sikertelen 2016-os pályázatába, és még körülbelül 70-80 milliót a 2020-asba, amit végül megnyert. Toronto 2014-ben éppen azért döntött úgy, hogy nem vág bele, mert nem kockáztatja még a 2024-es pályázat szerinte 60 millió dolláros költségét sem.
Ha egy város elnyerte a rendezés jogát, akkor 7 éve van a tényleges felkészülésre. A nyári játékokon ma már 10 ezer versenyző vesz részt körülbelül 300 eseményen, a téli olimpiákon mintegy 3 ezer atléta versenyzik 100 eseményen. A legköltségesebb része a fogadásuknak az olyan speciális, esetleg még hiányzó létesítmények építése, mint egy kerékpáros-stadion vagy egy síugró sánc, de ki kell alakítani az olimpiai falut és egy olyan stadiont is, amely alkalmas a nyitó- és záróceremónia megrendezésére.
Az olimpiát kiszolgáló háttér infrastruktúra óriási összegeket emészthet fel, itt lehet érvelni azzal, hogy a szállások és a közlekedés fejlesztése egyébként is a város érdeke és jövőbeni előnyöket hoz. Illetve szimplán előrehozott beruházásként is el lehet adni ezeket, mint például Budapestnél az M1 és M7 autópálya - legfrissebben mégis elhalasztott - háromsávosra bővítése és az új Duna-híd építése. Vagy éppenséggel Rióban a metróvonal meghosszabbítása, amely amellett, hogy késett, önmagában 1 milliárd dollárral többe került mint tervezték.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) legalább 40 ezer hotelszobát ír elő a rendező városnak, amihez például Rióban 15 ezres bővítésre volt szükség. Az infrastrukturális fejlesztések amúgy is nagyon tág határok között mozognak, az eddigi tapasztalatok alapján 5-50 milliárd dollár között bárhol lehetnek – ami általában alkalmat ad az alultervezésre és a túlköltekezésre is. A szocsi téli olimpia több mint 50 milliárd dolláros (14 ezer milliárd forintos) álomköltségvetése 85 százalékban tartalmazott olyan zöldmezős építkezéseket, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a sporthoz – de kellettek a rendezéshez. Pekingben a 45 milliárd dolláros büdzsének körülbelül a fele ment el az út-, vasút-, és repülőtér-fejlesztésre, emellett negyede a város környezetvédelmi „megtisztítására”.
Az olimpiai események közvetlen lebonyolítási költsége ennél sokkal kisebb összeg, de a biztonsági büdzsé például a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás óta az egekbe emelkedett. Míg Sydney-ben 2000-ben még meg tudták oldani a biztosítást 250 millió dollárból, 2004-ben Athénban már több mint 1,5 milliárd dollárt kellett erre költeni. Rióban 85 ezer biztonsági emberre lesz szükség, kétszer annyira, mint 2012-ben Londonban, a város pénzügyi helyzete pedig olyan gyenge, hogy a közbiztonság összeomlása sem elképzelhetetlen a játékok nyomása alatt.
Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy reálértéken dollárban számolva mennyit költöttek az olimpiarendező városok a sportolók, illetve a jobb összehasonlíthatóság kedvéért a sportolók és az időközben megnőtt sportágak szorzatának arányában (adatok ezer dollárban).
A bevételek jelentős részét viszi a NOB
A közvetlen bevétel az összes költségnek csak a töredékét adja. Montreal (1976) közismert példája lett az alultervezettségnek, a város az olimpia után 30 évvel, 2006-ban fizette ki a játékok miatt felvett gigantikus hitelének utolsó részletét, de Szocsira is évente 1 milliárd dollárt fizetnek majd az orosz adófizetők még jó pár évig.
Pekingben 3,6 milliárd dolláros bevétel állt a jóval 40 milliárd dolláros költségekkel szemben, de 2012-ben Londonban is csak 5,2 milliárd dollár jött be 18 milliárdos kiadás mellett. A legfőbb bevételi forrás a televíziós közvetítések értékesítéséből származik, ennek azonban több mint fele a NOB-hoz vándorol.
Hol a GDP-növekedés?
A megvalósíthatósági tanulmányok általában a közvetett és jövőbeni gazdasági előnyökkel indokolják a pályázatot, a játékok után végzett hatástanulmányok viszont többnyire megkérdőjelezik ezek teljesülését. Salt Lake Cityben (2002) például 7 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma az olimpia alatt, ami egyrészt csak egytizede a vártnak, másrészt hosszabb távon az égvilágon semmit sem változtatott a munkaerő-piaci helyzeten.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tanulmánya szerint az olimpiai építkezéseken túlnyomórészt csak alkalmi munkásokat foglalkoztatnak, új munkahelyek alig jönnek létre – hacsak a régióban óriási munkanélküliség nincs. Londonban az olimpia alatti 48 ezer alkalmi munkásnak csak egytizedét adták a korábbi munkanélküliek.
A turizmusra gyakorolt hatás is kettős, míg Barcelona (1992) szárnyra kapott az olimpia után, Sydney és Vancouver csak mérsékelt emelkedést ért el, London, Peking és Salt Lake City pedig egyenesen vesztett a vonzerejéből. Egy olimpia ugyanis annyira fel tudja borítani a város életét, hogy elrettenti az utazókat, vagy az ott lévőket attól, hogy máskor is visszatérjenek.
Az olimpiák pozitív gazdasági hatása mindezek fényében erősen kétséges, az ezt vizsgáló tanulmányok többsége, (például ez vagy ez) semmilyen összefüggést nem lát a GDP és a játékok megrendezése között.
Az autoriter kormányoknak áll a zászló
A kivételt Los Angeles (1984) jelentette, amely 215 millió dollár közvetlen nyereséggel jött ki a rendezésből. Ennek azonban egészen speciális okai voltak. Montreal 1976-os csúfos elhasalása után ugyanis 1979-ben senki sem akart olimpiát rendezni, Los Angeles pedig egyedüli jelentkezőként alaposan megszorította a NOB-ot, és olyan feltételeket alkudott ki, amelyeket azóta sem sikerült senkinek. A városnak egyrészt nem kellett új stadionokat építenie, másrészt a televíziós bevételek éppen abban az időben ugrottak meg, és pozitívba tudták fordítani még az összesített mérleget is.
Ezen felbuzdulva a 2004-es játékokra már 12 jelentkező akadt, és elindult a gazdaságilag gyengébb, fejlődő országok pályázati dömpingje. A NOB-nak ez kiváló lehetőséget adott arra, hogy a legcsillogóbb – és ennek következtében pénzügyileg aligha tartható – terveket fogadja el.
Ezzel párhuzamosan – és korántsem függetlenül – az erős és fejlett városok lakosságában egyre nagyobb az ellenállás a rendezéssel szemben. Oslo, Stockholm (2022), Boston és Hamburg (2024) pénzügyi értelemben a józan észre hivatkozva, a lakosok véleményének megkérdezése után meghátrált az olimpiától, miközben az autoriter kormányok igyekeznek kihasználni a lehetőséget arra, hogy országukat feltegyék a rendezők rangos listájára. A 2022-es téli olimpiára például már csak Kína és Kazahsztán pályázik. A budapesti közgyűlés a 2024-es olimpia megrendezéséről kezdeményezett népszavazási javaslatot elutasította, Párizzsal, Rómával és Los Angelesszel küzdhet meg jövőre a rendezés jogáért.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
