Élet a hullámok hátán – épületek a jövőből III.

Míg 1967-ben még csak körülbelül 3 milliárd lakója volt a Földnek, röpke pár évtized alatt ez a szám mára már több mint 7 milliárdra emelkedett. Ami a nem is olyan távoli jövőt illeti, az egyre növekvő világnépesség mellett az emberiségnek meg kell majd küzdenie a növekvő tengerszint okozta nehézségekkel is: a Föld népességének 40 százaléka ugyanis száz kilométernél közelebb lakik a tengerekhez.

Természetesen joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy miért is kellene ezen aggódni, amikor csak az USA területén tömegével akadnak lakatlan területek, nem is beszélve a Föld többi részéről, azonban a jelenleg fennálló országhatárok miatt naiv dolog lenne egy egészként kezelni a bolygót.

Ami a célszerűségen túl a vízre telepedés egy másik erős hajtórugója bizonyos esetekben, az az újfajta politikai struktúrák kipróbálása iránti vágy. Nemzetközi vizeken egyetlen egy ma létező ország törvénye sem hatályos, így a "vízlakók" számára végtére is adott a lehetőség, hogy saját, szinte tetszőleges törvényeken alapuló mikroállamot hozzanak létre. Jelenleg azonban csak természetes körülmények között létrejött szárazföldön lehetséges államot alapítani, így a vízen úszó objektumon hivatalosan nem lehetséges országot létrehozni. Azonban egy máig működő anomáliára így is akad példa: az elhagyatott angol tengeri erődre települt Principality of Sealand.

A jövő épületeivel foglalkozó sorozatunkban azonban leginkább a környezeti katasztrófákra esetlegesen megoldást kínáló építészeti koncepciókkal foglalkozunk. Míg az első részben a környezetüket aktívan szűrő épületek terveit vettük végig, addig a második részben a tömegközlekedést forradalmasító koncepciókat mutattunk be, a továbbiakban pedig olyan tervek következnek, melyek segítségével az ember esetleg kiköltözhetne a tengerekre is.

1. Tengeri farm - Harvest City

A bostoni E. Kevin Schopfer koncepciója, a lebegő Harvest City Haiti partjaitól nem messze lenne a tengerfenékhez horgonyozva, és körülbelül harmincezer embernek adhatna otthont. A különböző lebegő modulokból felépíthető város átmérője körülbelül két mérföld lenne, és önálló gazdasággal rendelkezne, mely kétharmadrészt növénytermesztésen, egyharmadrészt pedig könnyűipari termelésen alapulna. A mesterséges sziget a tervek szerint négy főbb részre oszlana, melyeket vízi közlekedésre alkalmas csatornák kötnének össze. A lebegő város belső részein lennének a szolgáltató- valamint a lakóépületek, míg a peremhez közelebb a mezőgazdasági, illetve könnyűipari létesítmények. A lebegő kisváros stabilitásához elengedhetetlen, hogy hullámtörőket emeljenek köré, ezeket a tervező az előzőleg a környéken pusztított földrengések által termelt törmelékből állítaná elő.

2. Mesterséges korallzátony - Coral Reef

A Vincent Challebaut Architectures csapata szintén a turisták és környezeti katasztrófák által egyaránt kedvelt, gyakran érintett Haiti lakhatási és természeti problémáira keres megoldást. A korallzátonyok izgalmas formavilága által ihletett tervezet lényegében nem más, mint egy három dimenzióban megtervezett egyutcás település, mely egymásra helyezett passzívházak tömkelegéből áll. A dupla hullámot formázó elrendezésnek köszönhetően minden beköltözött családnak jutna pár négyzetméter föld a szomszéd konténer tetején, melyen lehetséges lenne háztáji kertet vezetni.

A vízi települést a tervezői önfenntartóra tervezték: a lakóegységek mind passzívházként funkcionálnának, az energiaellátásról pedig egyrészt az építmény tartópilléreinél elhelyezett, a tenger áramlásának energiáit lecsapoló erőművek, valamint a tenger különböző mélységeinek hőmérséklet-különbségét energiává alakító hőerőművek gondoskodnának. A struktúra alapja pedig nagyjából két emelet vastagságú lenne, belül közösségi terekkel ellátva. A lakók által termelt szerves hulladékot ugyanezen szinteken komposztálásra használnák, a folyamatban termelődött felesleges vizet pedig megtisztítva engednék vissza az óceánba.

3. Tengeri lakófüzér – Underwater Skyscraper

A spanyol Higinio Llames és Ifigeneia Arvaniti koncepciója szintén egy önfenntartó vízi épületet takar. A felhőkarcolónyi komplexum nagyobb része a víz alatt foglalna helyet, a struktúra merülését pedig a tengeralattjárókon használatos ballaszttartályokhoz hasonló megoldásokkal szabályozhatnák a jövendőbeli lakók. A közösségi terek, valamint a napfényigényes növénytermesztés helyszíne a vízszint felett helyet foglaló üveggomba lenne, míg a lakások, valamint a munkahelyek a víz alatt található füzérben foglalnának helyet. A tervezők ennél az épületnél is megújuló energiaforrásokban gondolkodnak: a tervek szerint az áramellátást napelemekkel, valamint szélturbinákkal oldanák meg. Az édesvíz iránti igényt részben az esővíz begyűjtésével oldanák meg.

4. Lebegő Moszkva – Floating City

Az orosz tervező Orzunova Eduardovna lebegő városa egy, a víz fölé magasodó központi felhőkarcoló köré épülne. A főtorony adna otthont a lakóknak, valamint több szinten mezőgazdasági termelés folyna. Ami a szolgáltatásokat, valamint a munkahelyeket illeti, ezek a középső torony körül lennének elszórva, az előbbinél lényegesen kisebb épületekben. Az energiaellátást itt is megújuló erőforrásokra alapozná a tervező, az épület külső falát a tervek szerint számtalan napelem borítaná. Ezen kívül, több szinten lennének berendezések az esővíz befogására is.

5. Maldív-(mesterséges) szigetek – The Floating States of Maldives

Az ausztráliai William Fong, Joshua Loke és Livee Tan közös koncepciója, a Maldív-szigetek jövendőbeli problémáira kínálhat megoldást, ugyanis az ország lakott szigeteinek nagy része alig másfél méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Ez alapján ha a tengerszint emelkedése a mostani ütemben halad tovább, akkor száz év múlva már 59 centiméterrel lesz magasabban a tengerszint, tehát 2100 környékén a lakott szigetek tetemes része már víz alatt lesz. A szélsőséges időjárás okozta problémák azonban már napjainkban is megtépázták a Maldív-szigetek lakóinak életét: 2004-ben egy cunami következtében 57 sziget szenvedett súlyos kárt, továbbá 14-et teljesen evakuálni kellett. A jövendőbeli krízissel számolva, a fentebb említett három építész egy 1000 méter magasan a tenger fölé nyúló, valamint ugyanilyen mélyen a tenger alá merülő szuper-struktúra tervezésébe fogott, melynek segítségével a Maldív-szigetek lakói a felségvizeiken belül élhetnének, és nem lenne szükség a kormányzatnak India, vagy Ausztrália területén földet vásárolnia.

6. Tengerkarcoló – Gyre

A kanadai Keith Dewey, Clayton Cowan és Robert Jakovina egy olyan lebegő várost álmodott meg, ahol a turizmus és a tudományos kutatómunka jól megférhetne egymás mellett. A tengeri szuperstruktúra 400 méterrel merülne a víz felszíne alá, míg a tenger szintje felett kinyúló, körülbelül egy és egynegyed kilométer átmérőjű részek egy védett öblöt biztosítanának a kikötni vágyó hajók számára. A középső, víz alatti részt dupla falú, megerősített üvegtáblák alkotnák, melyeket betongyűrűk tartanának a helyükön. A legfelső szinteken a közösségi terek és szolgáltatások foglalnának helyet, a középső szegmensbe hoteleket, lakásokat terveznek, a legalsóbb szinteken pedig kutatómunka folyna. Az elektromos energiát a Gyre névre keresztelt építmény megújuló energiaforrásokból merítené, többek között szélturbinákat, ár-apály erőműveket, illetve víz alatti turbinákat alkalmazva. Ez utóbbiak a tervezők szerint szükség esetén a struktúra mozgatására is alkalmasak lehetnének.

7. Üvegsárkány – SESU Seastead

Az észt származású tervező Marko Jarvela szintén egy önfenntartó tengeri építményben gondolkodik, ám az előbbi koncepciókkal ellentétben az ő terve kevésbé grandiózus a méreteit tekintve, mivel Jarvela egy környezettudatos, önellátó mikroközösségre méretezte koncepcióját. A furcsa, buborékhoz hasonlatos épület lényegében egy nagy üvegházként szolgálna, a belső klímát a növények tartanák a kívánt határok között. Természetresen ezek tetemes része étkezésre szánt növény lenne. A dizájn erős hangsúlyt fektet a napfény passzív felhasználására is.

8. Úszóváros – The Swimming City

A tengeren folytatott élet lehetőségeit kutató Seasteading Institute nemzetközi pályázatát 2011-ben egy magyar nyerte. Győrfi András látványterve sokkal kevésbé futurisztikus, mint a fentebb bemutatott koncepciók, azonban pontosan emiatt tűnik inkább megvalósíthatónak. Bár azt hozzá kell tenni, hogy Győrfi terve nem is tűnik túl öko-tudatosnak, ám természetesnek annál inkább. Mintha egy darabka Csepel elevenedne meg egy elhagyatott fúrótorony tetején.

9. Víz alatti spirál - Ocean Spiral

 

A közelmúltban nagy port kavart a japán székhelyű Schimizu Corp terve, akik nem sajnálnának 25-26 milliárd dollárt (úgy körülbelül 7 ezer milliárd forintot, a magyar gazdaság egy évnyi teljesítményének csaknem egynegyedét) beleölni egy tenger alatti városba. Persze Japán természeti adottságait alapul véve ez nem meglepő, hiszen a szigetországban rendkívül nagy a népsűrűség, továbbá sokkal gyakoribbak a földrengések is, mint például Európában. A japán víz alatti város, az Ocean Spiral három fő részből állna: legfelül egy 500 méter átmérőjű gömb foglalna helyet, ez alatt körülbelül 3-4000 méter mélységig egy spirális struktúra szállásolná el a víz alatti város lakóinak nagyrészét, legalul pedig kutatólaborok foglalnának helyet. A spirál "kiterített" hossza körülbelül 15 kilométer. Az energiaellátást a különbőző mélységek eltérő hőmérsékletű vize adná, melyekkel hőerőműveket működtetnének.