A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közlése szerint 2017 decemberében 39 megawatt volt az a már termelő napelemes kiserőművi teljesítmény, amelynek engedélyét a hivatal alig egy éve a nagy engedélyezési boom idején adta ki. 2016 végén tömeges engedélykérelem hulláma takarta be a hivatalt annak köszönhetően, hogy az akkor érvényben lévő, akár 25 évre megítélhető zöldáram-támogatási rendszert (KÁT) 2017. január 1-től egy sokkal EU-konformabb, versenyeztetőbb szellemiségű támogatási struktúra (METÁR) váltotta fel, viszont a szabályozók nyitva hagyták a jelentkezési kiskaput.

A manapság már a szakmai fórumokon is naperőmű-építési aranylázként hivatkozott jelenségről az engedélykérők számának alakulása világosan megmutatja:

csupán egyszeri alkalom látható mögötte.

A naperőmű létesítésére beadott engedélyek száma 2015-ben 65, 2016-ban 2500, 2017-ben pedig 264 volt. A bürokrácia ki is simította ez a buckát: a még a KÁT-rendszerbe benyújtott kérelmek feldolgozása és véleményezése (valamint a METÁR körül tisztázandó tételek) hónapokat vitt el „nullásan” 2017-ből, és még tavaly augusztusban is csak az volt biztos, hogy aki engedélyt kap, az az építésre és beüzemelésre több időt kaphat az eredetileg megszabottnál.

„Összesen eddig 45 napelemes erőmű kapott kiserőművi összevont engedélyt, összesen 256 MW teljesítménnyel” – közölte a MEKH. A hivatal honlapján közölt adatok közül az is kibányászható, hogy az idén még egyetlen METÁR-os naperőműves jogosultságot sem adtak ki, és az is, hogy a tavalyi 1 milliárd forintos támogatási keretből fennmaradt 426 millió forinttal együtt 2018-ban összesen 1,426 milliárd forint támogatást lehet kiosztani a jellemzően napelemfarmokon áramot termelőknek. Már ha lesznek annyian, hogy termeljenek ennyi támogatott megújuló áramot.

Naperőmű Újszilváson

Túry Gergely

Nem borul a rendszer

A Hungarian Investment Forum 2018 rendezvény pódiumbeszélgetését olyan szakemberekre bízták, akik tudnak, de mernek is energetikai témában a kormányzati kommunikációs kordonon kívül eső állításokat is megfogalmazni. Az, hogy Fekete Csaba (MVM), Kaderják Péter (REKK), Ifj. Chikán Attila (ALTEO) és Kiss Ernő (MNNSz) a pódiumon arra jutottak, hogy akár 2000 megawattnyi új naperőművi kapacitás sem borítja fel a jelenlegi magyarországi villamosenergia-rendszert, így több szempontból is meglepő következtetésekre ad lehetőséget. Arra például, hogy lám, üzleti alapon, néhány év alatt is kézzelfogható megoldás születhet az ország unos-untalan hivatkozott erőművi kapacitás problémájára (arra, hogy a MAVIR szerint 2030-ig 5000 MW új kapacitást kellene a hazai rendszerbe beépíteni). De arra is, hogy

a kormány évekig kamuzott azzal, hogy energetikai és/vagy gazdasági-pénzügyi értelemben nálunk nem süt a nap, nem fúj a szél.

A közel 3000 engedély sorsának bevégeztetésére várva azonban az is látszik, hogy a naperőmű-forradalom afféle magyaros úttá válik. Miközben a világban ma a szenzációszámba menő beruházások teljesítménye sokszor el sem éri a száz megawattos méretet – Lengyelországban 56 MW, Vietnamban pedig 48 MW megépítése a nagy hír, de még a beruházási élmenők közé sorolt Banglades is „csak” 800 MW-ról tett bejelentést –, aközben nálunk egyetlen, lényegében az origóból tett, hétmérföldes lépéssel akár 2000 MW-ig is eljutunk. Biztos, hogy ez problémamentesen kivitelezhető, ha még az egy év alatt a legnagyobb ugrást végrehajtó Törökország is „csak” 1,79 GW naperőművi termelőkapacitást tudott bekapcsolni tavaly? Náluk kilenc gigaprojektnek köszönhető ez az ugrás, nálunk pedig a legnagyobbat álmodó befektető, az állami MVM is csak 100 MW-ig tervez.

Az sem oldja fel ezt az antagonizmust, hogy a kiadott engedélytömeg mindegyikéből biztosan nem lesz végül napelemes kiserőmű, és hogy az építkezések pedig évekig is elhúzódhatnak. A járulékos költségek kérdésével azonban még adós az iparág, mert azt például nem tudni, hogy az országos rendszerirányítónak mekkora infrastrukturális pluszköltést generálnak majd a hirtelen, nagy tömegben a hálózatra zúduló naperőmű-termelési rezgések-rángások kiegyensúlyozása. Azt sem publikálták, hogy mekkora költséget terhel majd a fogyasztókra az, hogy az utolsó pillanatban a régi engedélyt kiváltók évtizedekig járulhatnak a kasszához a piaci árnál magasabb, kötelező átvételi ár átvételére. Az is csak sejthető, hogy milliárdokba kerül majd a korábban az állami felvásárlásnak ellenálló villamos elosztóhálózati cégek újabb csuklóztatása [lásd: a Villanyfarmer című keretes írást].

Fülöp Máté

Miért nem a lakosság az első?

A naperőművek építése előtt egyengetett úttal a kormány ismét nem a lakossági érdeket tartja szem előtt. Nem a kiskapuzó, az üzletet kiszimatoló cégek vagy azok hibája ez, akikre ezt szabták, hanem az energiapolitikáé. Azé a szemléleté, amelyben csak az erőművi méretű beruházásokban gondolkodva a haszonszerzési reflexek számítanak, a lakossági energiaprojektekre viszont a figyelemnek és pláne: ezeknek az összegeknek a töredékét sem biztosítják. Ma sem lehet azt másként értelmezni, ahogyan Lázár János hónapokon keresztül tagadta, hogy a 90 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az EU kifejezetten lakossági energiahatékonysági programokra adta, és emellett akkor is kitartott, amikor Brüsszelből, hivatalosan is helyretették. A két kormányzati ciklus végére a regnáló kormányzat a hűtőgépcsere, kazáncsere „cirkuszi mutatványa” mellett azt tudja az asztalra tenni, hogy legalább 6-800 milliárd forint összegű lakossági ösztönző projektet csatornázott be máshová. A naperőművek esetében is azt kell látni, hogy az engedélyesek közül bármennyi épül is meg végül, annak hasznából a lakosság sem komfort, sem ár, sem életminőség-javulás szempontjából nem részesül.

Mindezt akkor, amikor a világban beruházó már arra is akad, hogy 50 ezer családi ház tetejére installáljon naperőművet. És ez sem teljesen új keletű elgondolás, mert Németországban több mint egy évtizede ismert és népszerű az a szövetkezeti forma, melyben a lakó a háztetőt, a beruházó a napelemcellákat adja be a közös vállalkozásba, hogy aztán a megtermelt áramon osztozzanak. Ami nálunk van, azt pedig a Greenpeace diplomatikusan úgy fogalmazta meg, hogy „célt tévesztenek az állami tervek”. A lakossági napenergia-rendszerek terjedését a kormány gátolja a magas környezetvédelmi termékdíjjal és Európa legmagasabb forgalmi adójával, ráadásul a rendszer felett ott lebeg az ún. elosztói teljesítménydíj fenyegetése is. Ezeken a problémákon az olyan ösztönzők, mint a mezőgazdasági területekre építendő naperőművek támogatása is, egyáltalán nem segítenek. Lázár János hangzatos, 50 százalékos zöldenergiás céljának eléréséhez a lakossági piacra és a szélenergiára is szükség volna.