Ez nem afféle hagyományos szakszervezet kontra főnökség felállás. A tulajdonos a munkavállalókat partnernek, szinte az üzleti család tagjainak tekinti. A londoni példát felhozó párizsi Le Figaro persze hozzáteszi: ez a fizetést meghatározó gyakorlat lehet remek reklámfogás, hiszen emiatt a szokásosnál sokkal jobban pörög a cég neve, ráadásul hirdetési költség nélkül. De vajon alkalmazható-e ez a módszer másutt, például Franciaországban, ahol a fizetés tabu?

Az alkalmazottak egy légtérben ülnek, nagyjából ugyanannyit dolgoznak, ugyanazt a kávéautomatát használják, de a bérük között nagy a különbség. Erről hivatalosan nem tudnak, bár vélhetően sejtik. A Le Figaro viszont megtalálta a Lucca nevű informatikai céget, ahol teljes a fizetési transzparencia, sőt az újonnan belépő szinte maga határozhatja meg a bérét. Persze, ahogy Gilles Satgé, a cég főnöke elmondta, ide magasan képzett, a reális viszonyokat jól ismerő fiatalok jönnek. Az átlagbér a Lucca-nál 3-4 százalékkal meghaladja a piaci átlagot. A saját fizuról való döntés azt jelenti, hogy az újonnan belépő választhat egy keményebb beosztást és némileg magasabb bért jelentő poszt vagy egy nagyobb intellektuális szabadságot, de némileg kisebb bérrel járó állás között. És persze szó sincs valamiféle „francia bérforradalomról”. A Lucca kb. húsz alkalmazottal üzemel.

Nagy cégeknél ez a modell járhatatlan. Igaz, van különbség: a kereskedelmi vállalatoknál, ahol nagyon gyorsan kimutatható a hatékonyság vagy ennek ellenkezője, lehet benne némi realitás. De az olyan cégeknél, ahol a tényleges eredmény csak lassan és áttételesen jelentkezik, a kollektív fizetésmeghatározás működésképtelen. És persze sok függ az adott ország széles értelemben vett kulturális hagyományaitól is.

A teljesen átlátható Norvégiában az adóhivatal minden állampolgár jövedelmét, vagyonbevallását és kifizetett adóját automatikusan közzéteszi. Hasonló a svéd és a finn gyakorlat is. Írországban hivatalos kérés alapján bárki megismerheti a vele hasonló beosztásban dolgozó kolléga fizetését. Németországban a 200 főnél többet foglalkoztató cégek alkalmazottai kérhetnek hasonló információkat.

Franciaországban a fizetés tabutéma, de például a politikusok jövedelmeiről szóló bevallások nyilvánosak, és ami ennél fontosabb, ellenőrizhetők. Merthogy a sajtó „megfékezhetetlen” és sok politikus bukott már bele abba, például a tavalyi elnökválasztási kampány során Francois Fillon, hogy megpróbálta eltitkolni a saját családtagjainak juttatott euró százezreket. A hanyatló Nyugaton.